22 °C Budapest

Orbán megszólalt nyugdíjügyben: fontos lépések jönnek

2010. december 22. 10:02

Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Magyar Televízió Az Este című műsorában értékelte a kormány eddigi munkáját. Mint mondta, fontos döntések várhatóak még nyugdíjügyben.

A nyugdíjüggyel kapcsolatban a kormányfő arra hívta fel a figyelmet, hogy ha az államadósság maga alá temeti az országot, annak következményei vannak: az első ilyen, hogy nem tudnak nyugdíjat fizetni a nyugdíjasoknak. Az eddigi intézkedéseik alapján ugyanakkor úgy látja, nem túlzás azt mondani, hogy megmentették a nyugdíjasok következő havi nyugdíját.

A nyugdíjrendszert érintő átszervezéssel - mint mondta - lépésről lépésre haladnak. "Még nem értünk a végére, még kell néhány fontos döntést hoznunk" a következő hónapokban a nyugdíjrendszer fenntarthatósága érdekében.

Ezzel összefüggésben közölte: a nyugdíjrendszer hosszú távú jövője nem a nyugdíjrendszerben van, hanem a foglalkoztatásban és a családtámogatásban, ezért növelni kell a foglalkoztatottságot - "a legjobbnak kell lennünk majd Európában" -, és meg kell fordítani a demográfiai hanyatlást. "Akik a gyerekért élnek, azokat támogatjuk, akik a gyerekekből akarnak megélni, azokat nem támogatjuk" - emelte ki.

Nem lesz kilakoltatás...

A kormány tervei szerint 2011 első negyedévében jelentős államadósság-csökkentést hajtanak végre, akkor szerinte átmenetileg meg fog nőni a bizalom Magyarország iránt, majd rövidesen ismét államadósság-csökkentést kell végrehajtani, és akkor eljöhet a (bajba jutott lakáshitelesek megsegítésére hivatott) Nemzeti Eszközkezelő Társaság felállításának pillanata. Az biztos, hogy kilakoltatás nem lesz Magyarországon; senki nem találhatja magát a szabad ég alatt azért, mert nem tudja törleszteni a lakáshitelét - jelentette ki.

...és egyelőre euró sem

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Arra a kérdésre, hogy szerinte mikor csatlakozhatunk legkorábban az euróhoz, Orbán Viktor úgy reagált: "nem merek mondani olyan évszámot, amelyet aztán számon lehet rajtam kérni". Megítélése szerint az évtized végénél hamarabb ez nem tűnik realitásnak.

 

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.06.02 21:31
Voltál már úgy, hogy pontosan tudtad, mire vágysz, mégsem mertél lépni? Napokig, hetekig, esetleg hó...
hrdoktor  |  2026.06.02 06:33
Az ételintolerancia hasonló tüneteket okozhat, mint az ételallergia, ezért az emberek gyakran összek...
legacykft  |  2026.05.22 19:14
Az elmúlt években nagyon sok vezetőt támogattunk abban, hogy a vezetői szerepükben minél inkább kite...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. június 8. hétfő
Medárd
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?