14 °C Budapest

Jövőre több marad a zsebünkben: így változik a cafeteria

2010. november 22. 11:02

Bár vannak még bizonytalan pontok a béren kívüli juttatások jövő évi szabályozásával kapcsolatban, az már most látszik, hogy a cafeteria még kedvezőbb lesz a vállalatok számára - derül ki egy friss elemzésből.

A NEXON humánügyviteli tanácsadó cég számításai szerint jövőre a 2010-esnél kedvezőbb lesz a vállalatok számára a béren kívüli juttatások alkalmazása. Amennyiben például egy vállalat 100 000 forintos cafeteriát kíván adni a munkavállalóinak, az - kedvezményes elem esetén - idén a cég számára 125 000 forintos ráfordítást jelentett, míg jövőre csak 119 040 forintba kerül. "Mivel az adóteher nagy részét a vállalatok idén is a munkavállalókra hárították, ez azt jelenti, hogy jövőre a rendelkezésre álló keretből több jut a dolgozók zsebébe" - magyarázta Novák Éva, a NEXON cafeteria-szakértője.

A jövő évi cafeteria nem csak az idei évhez képest, hanem a bér jellegű juttatásokhoz viszonyítva is kedvezőbb lesz. Az előbbi példánál maradva jövőre a 16 százalékos személyi jövedelemadó mellett a bruttó 100 000 forintos bér jellegű fizetésből 62 180 forint kerül a munkavállalóhoz, míg a vállalatnak összesen 128 500 forintot kell kifizetnie a különböző járulékokkal együtt. "A különbség főleg akkor feltűnő, ha az arányokat nézzük: a bér jellegű juttatásnál a vállalati ráfordítás 48 százaléka jut a munkavállalókhoz, míg a kedvezményes cafeteria esetén 84 százalék" - magyarázza Novák Éva.

Mi változott pontosan?

A 2010. november 16-án elfogadott jogszabály-módosítás szerint a korábbi juttatások közül a legnépszerűbbek megmaradnak, és egységesen 16 százalékos adóterhet viselnek majd a szuperbruttóra vetítve. (Idén a kedvezményes adóval terhelt juttatások után 25 százalékos adót kellett fizetni, míg például a hidegétkeztetési utalvány, az ajándékutalvány és a kultúrautalvány adóterhe 54 százalékos volt.) Továbbra is lesznek azonban különbségek az egyes elemek adózása között: a törvényben nevesített juttatások, például a bérlet, az üdülési csekk és az étkezési utalvány után csak a 16 százalékos személyi jövedelemadót kell befizetni. A többi elemnél, ahol a kedvezményes adókulcsú elszámolás nem érvényesíthető, a munkavállalót terhelő plusz költségeket is át kell majd utalni a hatóságoknak.

 

Cafeteria-változások kalkulációja (Forrás: NEXON)


Továbbra is adómentes lesz a vissza nem térítendő lakáscélú támogatás, a védőoltás, vagy évi 50 000 forintig a sportrendezvényre szóló belépőjegy vagy bérlet. A NEXON szakértője szerint várhatóan kedvezően érinti majd a dolgozókat, hogy az étkezési utalványt ezentúl meleg és hideg ételek vásárlásánál is fel lehet majd használni. Emellett lesz egy új szereplője a rendszernek, az úgynevezett megújulási kártya, ennek felhasználási feltételeit egy későbbi rendelet szabályozza majd. Több elemnél a maximálisan felhasználható összeget a minimálbér függvényében kell megállapítani, így még ez is változhat a későbbiekben.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

HR BLOGGER
coachco  |  2024.05.07 19:25
Szeretem a falvakat! Persze nem mindegyik idilli, vannak szomorú falvak is. [...] Bővebben!
hrdoktor  |  2024.05.07 10:13
Életmódtanácsadók és laikusok körében gyakran elhangzik: a pozitív gondolkodás nemcsak a pszichés ál...
perfekt  |  2024.04.23 12:25
A "GINOP PLUSZ-3.2.1.-21 III. ütem keretein belül képzési és bértámogatási lehetőségek vehetők igény...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 8. szerda
Mihály
19. hét
Május 8.
Fagylalt nap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem