Ritkán díjazza a kreatív munkát az APEH - Most megtörtént...

Pénzcentrum
2010. június 1. 16:02 2 perc

Elegáns helyszín, a Művészetek Palotája adott otthont az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal által meghirdetett két pályázat eredményhirdetésének. Az ünnepi alkalom díszletét a "Te mit tudsz az adózásról? rajzpályázat legjobb alkotásai szolgáltatták. Ezt általános iskolásoknak hirdette meg az APEH, míg a másikban AdóManó történetét folytathatták az adóhivatal munkatársai mesében és képregényben illetve szlogent vagy rövid szignált alkothattak, amelyek az adótudatosság fontosságára hívja fel a gyerekek figyelmét.

Szikora János, az APEH elnöke megnyitójában arról a munkáról beszélt, amit az adóhivatal több éve végez annak érdekében, hogy a felnövekvő nemzedék nagyobb barátságba kerüljön az adózással. Ennek egyik állomása volt a rajzpályázat, melyet a 6-10, illetve a 11-14 éves korosztálynak hirdettek meg, és amelyre 480 alkotás érkezett az ország minden részéből.

A 6-10 éves korosztályban nyertes alkotás


A kisebbek között a békési Gyöngyösi Zsuzsanna lett az első. Jutalma 60 ezer forint értékű vásárlási utalvány. Második Kispál Petra lett Székesfehérvárról, a harmadik pedig Hornyák Emese Budapestről. Ők 30, illetve 15 ezer forintos vásárlási utalványt vihettek haza. A második kategóriában a budapesti Gerőcz Emőke Zsanett nyert Oláh Renáta (Dorog) és Martincsák Kata (Budapest) előtt. Az utalványon kívül valamennyien kaptak még egy-egy festőállványt és krétakészletet is.

A 11-14 éves korosztályban nyertes alkotás


A sok szemet gyönyörködtető alkotás közül nehezen tudott választani a zsűri, ezért további tíz különdíjat is kisorsoltak. A 15 ezer forintos könyvutalvány nyertesei: Szőnyi Levente (Monor), Simon Petra (Budapest), Babcsány Dominika (Sajólád), Dankó Fruzsina (Sajólád), Iváncza Máté Gábor (Écs), Rajkai László (Budapest), Gazdag Jázmin Eszter (Tiszavasvári), illetve a Sándorfalva Térségi Alapfokú Művészetoktatási Iskola, a dorogi Eötvös József Általános Iskola és a győri Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Intézmény.

Az APEH dolgozóknak kiírt pályázaton a legjobb mesét a budapesti Varga Balázs írta. Képregény kategóriában ugyancsak budapesti siker született. Somorjai Juditnak a legnagyobb ellenfele testvére, Nóra volt. A díjnyertes szlogent a győri Sragner Ákos alkotta, míg a győztes szignál komponálója a pécsi Temes Miklós.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A kiállítás június 6-áig látható a Művészetek Palotájában, utána pedig a Westend üzletközpontban tekinthetők meg a gyermekrajzok. Szeptembertől országos vándorútra indul a tárlat, minden megyeszékhelyen kiállítják a "Te mit tudsz az adózásról?" pályázat legjobb alkotásait.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 6. 20:27