Karbantartás miatt szünetel az APEH szolgáltatása

2010. március 24. 06:02 2 perc

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) a honlapján felhívta a figyelmet, hogy a mai nap folyamán az elektronikus bevallási szolgáltatások három órán keresztül nem lesznek elérhetőek.

Karbantartás valamint eszközcsere miatt az APEH eBEV szolgáltatásai március 24-én 17 és 20 óra között nem lesznek elérhetőek. A karbantartás után a szolgáltatás újra zavartalan lesz.

Az elektronikus bevallási szolgáltatásokat az Ügyfélkapun keresztül lehet igénybe venni. A szolgáltatást tehát csak azok a felhasználók tudják használni, akik előzetesen regisztráltak az Ügyfélkapura.

Hogyan lehet az ügyfélkapura regisztrálni?

Az ügyfélkapus regisztrációt az okmányirodák végzik. A regisztráció, és az ügyfélkapu használata ingyenes. Az okmányirodákban előzetesen időpontot lehet igényelni, a regisztráció egy gyakorlott ügyintézővel nem kerül 5 percnél több időbe.

Abban az esetben, ha az okmányirodában csak a bevallási határidők utánra tudnának időpontot biztosítani, érdemes az APEH Ügyfélszolgálati Irodáiban regisztrálni. Utóbbira tavaly ősz óta van lehetőség. Az ügyintézés az APEH-nál is ingyenes és gyors.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A regisztrációhoz az állampolgárnak szüksége van egy személyazonosító okmányra, és egy elektronikus levelezési címre, ahová a rendszer a regisztrációt követően automatikusan elküldi az első belépéshez szükséges kódot, amely a regisztráció napjától számítva 5 napig használható.

Az ügyfélkapus tárhelyet a regisztráltak a www.magyarorszag.hu oldalon keresztül érhetik el. Az első belépés után egy új - csak a felhasználó által ismert - jelszót kell kitalálni. Az új jelszó érvényességi idejét legfeljebb két évre lehet beállítani.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?