8 °C Budapest

40 ezerért adták el rabszolgának az idős férfit: mégsincs bizonyíték

Pénzcentrum
2010. január 28. 08:32 1 perc

A rendőrség szerint nem bizonyosodott be, hogy újkígyósi családok rabszolgaként alkalmazták volna azokat az embereket, akiket a rendőrség novemberben szabadított ki - írja a Magyar Nemzet.

Hajdú Antal békéscsabai rendőrkapitány tájékoztatása szerint egy kivételével nem bizonyosodott be az ügyekben, hogy bűncselekmény, például személyi szabadság megsértése, vagy okirattal való visszaélés történt volna. Az idős emberek mindegyike tagadta, hogy személyi szabadságukban korlátozták volna őket.

A kapitány szerint ugyanakkor továbbra is fennáll a veszélye annak, hogy emberek egy tál lencséért munkát vállalnak és kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek, de ez ellen a rendőrség nem tehet.

40 ezer forintért adták el rabszolgának az idős férfit


Tavaly novemberben kapott nyilvánosságot K. Ferenc ügye, akit saját elmondása szerint 40 ezer forintért adott el a veje rabszolgának. Ezt követően a békéscsabai rendőrkapitányság és az önkormányzat akciót indított a csicskatartás ellen, a rendőrök öt, feltételezhetően csicskásként tartott személyt hallgattak ki.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?