22 °C Budapest

5,1 milliárd jutott az idén prémiumra az APEH-nél és VP-nél

Pénzcentrum
2009. december 31. 09:32

Nem kellett januárig várni az állami adóhivatal valamint a Vám- és Pénzügyőrség munkatársainak az év végi prémiumokra, az idén a tavalyinál jóval szerényebb összeg jutott a dolgozók premizálására.

Az év végén mindössze 5,1 milliárd forinton osztozott összesen 15 ezer APEH és hétezer VP alkalmazott - írja a Magyar Hírlap mai számában. Ez az összeg fejenként átlagosan valamivel több, mint bruttó 230 ezer forintot jelent a két szervezet munkatársainak.

Az idén a Pénzügyminisztérium által jóváhagyott összeg jóval kevesebb a tavaly csak az adóhivatali dolgozók között szétosztott 16,7 milliárd forintnál.

Még idén novemberben Szikora János az APEH elnöke azt nyilatkozta, hogy a Pénzügyminisztériumtól ígéretet kaptak a jutalmak kifizetésére, azonban elképzelhető, hogy erre csupán 2010 elején kerül majd sor. Az APEH-elnök ezzel együtt sajnálatosnak nevezte, hogy az év végi dolgozói plusz pénz jutalomként, és nem mozgóbérként került bevezetésre. Mint mondta, az adóhivatalok a világ minden táján alkalmaznak mozgóbéreket, és az APEH munkavállalói is inkább így tekintenek a juttatásra.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.09.03 07:56
A rendszeres fizikai aktivitás nemcsak az állóképességünknek tesz jót: a szív- és érrendszer egészsé...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.08.16 17:01
Amikor valaki folyamatosan azt kapja a társától, hogy nem elég jó, amit csinál, ő maga sem elég érté...
legacykft  |  2026.08.14 14:05
Amikor egy hete a Spiráldinamikáról írtam, azzal fejeztem be a cikket, hogy számomra ez a modell nem...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 6. vasárnap
Zakariás
36. hét
Szeptember 6.
Bányásznap
Szeptember 6.
A nagyszülők napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. szeptember 5. 19:20