11 °C Budapest

Szexuálisan diszkriminálják a bankok dolgozóikat!

Pénzcentrum
2009. június 22. 16:02 2 perc

Egy diszkriminációval, illetve emberi jogokkal foglalkozó brit szervezet (Equality and Human Rights Commission) idei vizsgálata szerint a City legnagyobb bankjaiban jelentős bérkülönbségek mutatkoznak az ugyanolyan munkakört betöltő női és férfi munkavállalók között.

A vizsgálatban több bank is részt vett, azonban csak a Bank of America/Merrill Lynch, a Barclays, a Citi, a Credit Suisse, a Goldman Sachs és az UBS adott elemzésre alkalmas válaszokat.

A Bizottság adatai szerint, a pénzügyi szektorban teljes állást betöltő férfiak átlagosan negyven százalékkal többet keresnek női kollegáiknál, míg az alkalmi munkát vállalóknál még ennél is nagyobb, 50 százalékos bérkülönbség mutatkozik.

2007-2008 között a férfi dolgozók 70 százaléka több, mint 9,6 millió forintnak megfelelő összeget keresett, míg a nők 70 százaléka 9,7 milliónál kevesebbet. Nagy-Britanniában egyébként teljes munkaidőben dolgozó nők és férfiak közötti bérkülönbség mértéke körülbelül 17 százalék.

Harriet Harman, egyenlőségért felelős miniszter nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy a pénzügyi szféra a nemek közötti diszkrimináció melegágya. A nemrég megszavazott brit esélyegyenlőségi törvény célja az, hogy több nőt juttasson vezető pozícióba, leépítse a nemek közötti bérkülönbségeket, és az életkorral összefüggő diszkriminációt is visszaszorítsa.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A törvényt persze több érdekvédő szerv is kritizálta, többek között a Brit Kereskedelmi Kamara igazgatója is, aki szerint a mostani recessziós időben ez a törvény csak hátráltatja a válságból való kilábalást, és a vállalatokat nem készteti új munkavállalók felvételére. Magyarul az esélyegyenlőség kérdésével nem a krízis közepén kellene foglalkozni.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
hrdoktor  |  2026.10.19 07:38
A vizsgálat előtt érdemes összegyűjteni a korábbi szemészeti leleteket, a szemüveg vagy kontaktlencs...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?