10 °C Budapest

Több ezer új munkahely

Pénzcentrum
2009. június 2. 08:47 1 perc

A nagyobb költségigényű termelő típusú beruházások visszaesésére, illetve a kis tőkeigényű, de sok, jellemzően kvalifikált munkahelyet teremtő szolgáltató típusú beruházások előretörésére lehet számítani 2009-ben

A Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési (ITD) Zrt szerint jól látszik ez a tendencia a közreműködésükkel 2009 első öt hónapjában Magyarországot választó beruházók között is: a termelő beruházások 1400, a szolgáltató típusú beruházások 1700 új munkahelyet teremtettek.

A magyar befektetési ügynökség tíz regionális szolgáltató központ letelepítéséről tárgyal, ezek további 4000 új munkahelyet hozhatnak létre.

Idén eddig tíz befektetés valósult meg az ITD közreműködésével: a BP 1100, az IBM 300, a miskolci Vodafone-központ pedig 300 új munkaerőt alkalmaz. Legutóbb - áprilisban - a tokiói központú NEC Corporation jelentette be, hogy Budapesten, eddigi kirendeltségének bő háromszázmillió forintba kerülő bővítésével hozza létre kelet-európai központját, amellyel 70 állás jön létre.

Előrehaladott tárgyalások folynak kínai befektetőkkel is: ha ezek a - jellemzően a kozmetikai és étrend-kiegészítők, illetve az építőanyag-gyártás területére várt - beruházások megvalósulnak, az két-háromezer új munkahelyet jelenthet és tízezres nagyságrendű beszállítói kört érinthet.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?