Halálos foglalkozások - Durva toplista, meglepő nyertessel!

Pénzcentrum
2008. szeptember 2. 14:00

A Forbes magazin összegyűjtötte azokat a foglalkozásokat, melyek az USA munkaügyi statisztikái szerint a legtöbb halálos áldozatot követelik. Igaz a lista az Egyesült Államok számain alapul, de valószínűleg nem sokban térne el egy itthoni összehasonlítás sem, hiszen a sorrendet nem a halálesetek abszolút, hanem az egy lakosra jutó értéke adja. Lássuk, kik a legveszélyeztetettebb munkások!

Igaz a rendőrök sem mindig az utcán dolgoznak, sok a papírmunka, és adminisztrációs feladat ebben a szakmában is, mégis fel tudtak kerülni a legveszélyesebb munkákat összegyűjtő tízes lista végére. Az ő szakmájukban ugyanis 100 ezer alkalmazottból 21,4 hal meg munka közben, például valamilyen bűnözővel való konfrontáció során.

Talán sokakat meglep, hogy a rendőr-létnél veszélyesebb üzemnek számít a szemétszedés, itt ugyanis 100 ezerből 22,8 ember hal meg munkája miatt, ugyanis sokszor extrém időjárási körülmények között, rendkívül nehéz tárgyakat kell emelgetniük, és még veszélyes anyagokkal is érintkezésbe léphetnek munkájuk során. Becsüljük hát meg a szemétszedőket!

Ha az abszolút számot tekintjük, tehát nem a 100 ezer főre jutó halálesetek számát, akkor a kamionsofőrök vezetik a veszélyes foglalkozások listáját. Ők ugyanis azok, akik napokon keresztül az utakat róják, hogy az üzletek polcain áru legyen, méghozzá időben, ezért aztán sokan a fáradságtól elalszanak a volán mögött, és letérnek az útról.

A hetedik legveszélyesebb foglalkozást a villanyvezeték szerelők űzik, ők azok, akik a magasan futó vezetékeket helyreállítják, hogy az otthonainkban ismét legyen áram. A legtöbb halálos balesetet a magasból történő lezuhanás, és a nagyfeszültségű áramütés jelenti.

A tetőfedők szintén napi szintű kockázatot vállalnak, mikor a magasban igyekeznek befedni házainkat. Sokan a létráról, vagy a tetőről lezuhanva lelik halálukat, mások a hőséggel összefüggő betegségekben halnak meg.

A dobogó harmadik fokán a repülőgép pilóták, és tesztpilóták állnak. Nem kell azonban megijedni, ez nem azt jelenti, hogy ilyen sok gép zuhan le. A legtöbb haláleset ugyanis inkább tesztpilóták körében történik, akik a berendezéseket próbálják ki éles járat előtt, illetve helikopter vezetők esetén.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A második legveszélyesebb ipart a favágók űzik, akik ugye láncfűrésszel dolgoznak, és nem ritka, hogy munka közben rájuk borul a fa, vagy épp a fűrész lánca akad meg valamilyen keményebb anyagban, ami balesetet okoz.

A prímet azonban a halászhajókon dolgozók viszik, ők valóban veszélyes munkát végeznek, már ami a halálesetek relatív számát illeti, hiszen 100 ezer emberből 111,8 hal meg munkája következtében. Több száz kilométerre a partoktól nem sok külső segítségre számíthat ugyanis az a hajó, amelyik viharba kerül, de a felszerelések meghibásodása, vagy egyéb balesetek következtében is sokan megsebesülnek, akár halálosan is.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm