7 °C Budapest

Még mindig nem értjük meg, hogy mire lenne szükség

Pénzcentrum
2007. július 25. 11:00

Annyi bizonyos, hogy a ma nyilvánosságra kerül felvételi ponthatároktól függetlenül kevesebb hallgató részesülhet állami támogatásban, mint eddig. Egyelőre még mindig nem veszik figyelembe a jelentkezők a munkaerő-piaci szempontokat választásuknál - olvasható a Napi Gazdaságban.

Az idei évben összesen 56 ezer államilag támogatott hallgatót vehetnek fel a felsőoktatási intézmények. Tavaly és tavalyelőtt az államilag támogatott nappali képzésre mintegy 50 ezer hallgatót vettek fel, idén ez a szám 43 ezerre csökkenhet.

A ponthatárok este 8 órakor jelennek meg az Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK) honlapján, ezt követően kerülnek szétküldésre az ezeket tartalmazó sms-ek. Az OFIK adatai szerint továbbra is a klasszikus, nagy tudományegyetemek dominálnak a jelentkezők választásában.

A Budapesti Műszaki Egyetem 1 százalékos emelkedése kivételével minden intézmény 12-29 százalékos visszaesést könyvelhetett el a jelentkezők számában. Csaposs Noémi, a Trenkwalder-Multiman Személyzeti Tanácsadó Kft. ügyvezető-helyettese szerint a magas pontszámok és a régi jó imázs mögött már nem minden esetben áll a munkapiacnak ténylegesen megfelelő képzés.

A pótfelvételikkel kapcsolatos információkat július 27-én teszi közzé a minisztérium. Általában költségtérítéses képzésekre lehet majd jelentkezni, kivételt ez alól a felsőfokú szakképzési szakok képezhetnek - mondta el Kerekes Gábor, az Educatio Kht. ügyvezetője.

HR BLOGGER
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
hrdoktor  |  2024.04.09 12:06
„A nem az új igen” – olvashatjuk cikkek tucatjaiban. Nézzük, miért több ez, mint egy divatos életmód...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm