17 °C Budapest

Utólagos tandíjemelés - retteghetnek az újonnan felvett egyetemisták?

Pénzcentrum
2007. június 21. 09:30

Az eredetileg meghirdetettnél magasabb tandíjjal kezdené az Eötvös Lóránd Tudományegyetem (ELTE) a 2008-as szemesztert, az ELTE arra hivatkozva emelné meg 111 ezer forintra a félévre vonatkozó tandíjat, hogy pótolnia kell a mentességet kapó diákok miatt keletkező hiányt - írja a Népszabadság.

A felsőoktatási intézményeknek tavaly év végéig kellett dönteniük az általuk alkalmazott tandíjakról, mely a szaktárca által ajánlott 105 ezer forinttól 50 százalékkal mindkét irányba eltérhet. A januárban meghirdetett összegektől azonban már nem lehet változtatni, mert bár a felsőoktatási tájékoztatóban közöltek nem jogszabály értékűek, a felvételiző diákok tájékoztatásának időben eleget kell tenni, az utólagos módosítás pedig elvenné a diákoktól a szabad döntés jogát. 

Így Manherz Károly, felsőoktatási szakállamtitkár szerint az ELTE utólag nem változtathat a január 29-ei mellékletben közölt tandíj mértékén, a diákok 5 százalékának adott mentességet pedig saját forrásból kell pótolni az egyetemnek.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.06.10 12:47
A határhúzás nehézsége és a napi mikrostressz adagunk összefügg. Van kliensem, aki azt mondja, hogy...
hrdoktor  |  2026.06.02 06:33
Az ételintolerancia hasonló tüneteket okozhat, mint az ételallergia, ezért az emberek gyakran összek...
legacykft  |  2026.05.22 19:14
Az elmúlt években nagyon sok vezetőt támogattunk abban, hogy a vezetői szerepükben minél inkább kite...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 13. szombat
Antal, Anett
24. hét
Június 13.
Vasutasnap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. június 12. 19:01
Agrárszektor  |  2026. június 12. 20:36