Milliókat keresnek a Nemzeti Bankban

Pénzcentrum
2007. június 5. 09:00

A Magyar Nemzeti Banknál az alapbérek tavaly mindössze 3,5 százalékkal emelkedtek, miközben az éves infláció 3,9 százalék volt. Az MNB-nél bekövetkezett változások, elbocsátások nyomán a létszám tavaly 773 főre csökkent, vagyis egy év alatt több mint száz munkavállalójától váltak meg a jegybank. Egy MNB-alkalmazott átlagos éves jövedelme bruttó 10,9 millió forint volt. A vezetői fizetések persze egy kicsit más tartományban mozognak: a tavasszal a jegybanktól távozó Járai Zsigmond, MNB-elnök nettó éves jövedelme 51,5 millió forint volt - írja a Napi Gazdaság.

Jövedelem szempontjából az új elnöknek, Simor Andrásnak komoly előrelépést jelent, ha megkapja Járai jövedelemét. A jegybanktörvény az elnök fizetéséhez köti az alelnökök, a monetáris tanács tagjainak fizetését. Az alelnökök az elnök illetményének hetven százalékát, vagyis nettó 36 millió forintot kaptak tavaly, míg a monetáris tanács tagjai ennek felét, évi 18 millió forintot.

A jegybanktörvény szerint az MNB elnökének - így vezető tisztségviselőinek - fizetése minden évben annyival emelhető, amennyi az arra az évre benyújtott konvergenciaprogramban szereplő inflációs prognózis. E programban 2007-re 6,2 százalékos inflációval számoltak, ám a tényleges infláció az előrejelzések szerint meghaladhatja a hét százalékot. Így az MNB elnökének és tisztségviselőinek is reálbércsökkenést kell elszenvedniük idén is - még ha nem is akkorát, mint a lakosságnak, igaz, a bázis is egy kicsit magasabb.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.09.03 07:56
A rendszeres fizikai aktivitás nemcsak az állóképességünknek tesz jót: a szív- és érrendszer egészsé...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.08.16 17:01
Amikor valaki folyamatosan azt kapja a társától, hogy nem elég jó, amit csinál, ő maga sem elég érté...
legacykft  |  2026.08.14 14:05
Amikor egy hete a Spiráldinamikáról írtam, azzal fejeztem be a cikket, hogy számomra ez a modell nem...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 5. szombat
Viktor, Lőrinc
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?