36 °C Budapest

Elmaradt a várva várt bevétel: nem a luxusadótól lesz gazdagabb Budapest

Pénzcentrum
2007. április 11. 11:00

Tavaly óta mindössze tíz fővel nőtt a luxusadót fizető fővárosi állampolgárok számra, így a korábbiakban országosan több milliárd becsült luxusadó-bevétel, a március bevallások alapján csupán 108 millió forintnyi pluszt jelent a fővárosi költségvetésnek - írja a Napi.

Az adóhivatal természetes továbbra is keresi, főként az illetékhivatali adatok, így például az adásvételi szerződés alapján azokat, akik megpróbálnak kibújni az luxusadó megfizetése alól. Az ellenőrzésre a vagyonosodási vizsgálatok keretében kerül sor, az adóügyosztály vezetője, Deli Lajos elmondta, hogy az eddigi ellenőrzések harmadánál állapítottak meg adókülönbözetet, amelynek együttes összege nem érte el az 1 millió forintot.

A fővárosban jelenleg 400-an fizetnek luxusadót, amely a becsült 108 millió forintos összbevételre vetítve azt jelenti, hogy átlagosan 253 ezer forinttal járulnak hozzá a budapesti költségvetéshez. Jelenleg azonban több 70 adózót tartanak nyilván, aki nem, vagy csak részbe fizette meg a kivetett luxusadót. Ők csaknem 13 millió forinttal tartoznak.

Az adóügyosztály vezetője szerint még nincs pontos terv arra vonatkozóan, hogy mi lesz a luxusadó sorsa az általános, értékalapú ingatlanadó bevezetése után. Deli Lajos szerint az ingatlanadót is lépcsősen kellene bevezetni, amely legalább két évet venne igénybe.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.08.03 13:05
Ha rövid és könnyen emészthető írást keresel, akkor ebbe most ne kezdj bele! "The psychology of the...
laskainelli  |  2026.07.31 11:05
Az elengedés nem ott kezdődik, hogy elengeded. Hanem ott, hogy végre valami fontosabb lesz a számodr...
hrdoktor  |  2026.07.29 13:52
Sok tévhit kapcsolódik a vérnyomásproblémákhoz, sokan nem is veszik komolyan, amivel nagy veszélynek...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 11. kedd
Zsuzsanna, Tiborc, Lilian
33. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. augusztus 11. 10:32