Kirúgnak tízezer embert?

Pénzcentrum
2006. április 6. 11:30 2 perc

Akár tízezer állás is megszűnhet a madárinfluenza miatt - áll a Magyar Baromfi Terméktanács felmérésében. Becsléseik szerint idén egymilliárd forint az ágazat havi vesztesége, ami előrevetíti a feldolgozók és a termelők sorozatos csődjét. Az EP ma szavaz a madárinfluenza miatt kárt szenvedő cégek kompenzálásáról - írja az mno.hu

Akár tízezer állás is megszűnhet a madárinfluenza miatt - áll a Magyar Baromfi Terméktanács felmérésében. Becsléseik szerint idén egymilliárd forint az ágazat havi vesztesége, ami előrevetíti a feldolgozók és a termelők sorozatos csődjét. Az EP ma szavaz a madárinfluenza miatt kárt szenvedő cégek kompenzálásáról - írja az mno.hu
A Magyar Baromfi Terméktanács legfrissebb felmérése szerint a vágóhidakon csaknem ötezer munkahely szűnhet meg hamarosan a madárinfluenza miatt, s ugyanennyien veszíthetik el állásukat a kapcsolódó vállalkozásoknál. Becslések szerint a magyarországi eladások átlagosan harminc, az árak pedig tizenöt százalékkal csökkentek az elmúlt hónapokban.
Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter múlt héten úgy számolt: miután a madárinfluenza veszélye visszavetette a baromfihús-fogyasztást, mintegy 5,3 milliárd forintnyi kár keletkezett. Takács László, a terméktanács igazgatója szerint az igazán nagy baj az, hogy a fogyasztás tartósan csökken, ami az egész szektort válságba sodorja.
Az Európai Parlament ma szavaz a madárinfluenza miatt kárt szenvedő gazdák kompenzálásáról. Az Európai Bizottság javaslata értelmében a jövőben nemcsak a madarak kényszervágása, illetve a fertőzött területeken elrendelt kereskedelmi tilalom okozta károkat térítenék meg a baromfitenyésztőknek, hanem az egyes országokban drámaian visszaesett kereslet miatt is kompenzálhatnák őket. A kártalanításhoz az unió és a tagállamok fele-fele részben járulnának hozzá.
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.