Kopits György a WSJE-ban: a kedvezőtlen széljárás és az euró-bevezetés

A Monetáris Tanács tagja szerint a 10 új Európai Uniós tagország láthatóan két táborra szakadt a tavalyi EU-tagságot követően: az egyik táborba azok az országok tartoznak, melyek a gyors euróbevezetés (2007-2008) érdekében már csatlakoztak is a közös európai fizetőeszköz előszobájának tekintett ERM-II árfolyam-rendszerhez (Észtország, Lettország, Litvánia, Szlovénia, Málta, Ciprus), emellett a piaci bizalmat a kedvező államháztartási helyzet, illetve gyors növekedési teljesítmény alapozza meg.

A másik táborba a nagyobb új EU-tagállamok (Csehország, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia) tartoznak, melyek jelenleg az inflációs célkövetés rendszerét alkalmazzák. Kopits szerint ezen országok jegybankjainál (is) biztosított a jegybanki függetlenség, a transzparencia (pl. inflációs jelentések, kamatdöntésekről kiadott jegyzőkönyvek, pénzügyi stabilitási jelentések), emellett a technikai infrastruktúra is viszonylag fejlettnek mondható (pl. modell-alapú inflációs előrejelzések).

A szerző szerint annak ellenére, hogy a fejlődés egyértelműen látszott ezen országokon, a tanulási folyamatba becsúsztak bizonyos "problémák", melyek részben külső okokkal (pl. nagymértékű tőkeáramlás-ingadozásokkal), részben belső okokkal (pl. megkésett gazdaságpolitikai reakció bizonyos kihívásokra, rossz kommunikáció, stb.) álltak összefüggésben. Kopits szerint ezeket nagyjából megfelelően kezelték az országok. A 4 visegrádi országban is alkalmazott inflációs célkövető rendszerek hatékonynak bizonyultak a kétszámjegyű éves átlagos pénzromlási ütem egyszámjegyűvé csökkentésében, mígnem oda érkezünk, hogy mind a négy országban egy konstans inflációs cél kerül bevezetésre (Magyarországon csak 2007-től, ami 3%-ot jelent). Mindez segít abban - véli Kopits, hogy a maastrichti konvergencia-kritériumok közül az inflációs és a hosszú távú kamatokra vonatkozó feltétel teljesülhessen.

A helyzetkép ezen oldala egészen barátságosnak tűnik, ugyanakkor ha másfelől nézzük azt, mást is látunk. Kopits egy irodalmi képet használ: a nyugodt balatoni hajókázás alkalmával egy "szörnybarlanghoz" jutunk közel. Itt nem másra gondol, mint az utóbbi években kedvezőtlen bizonyítványt felmutató fiskális politikára, amely tekintélyes mértékű egyensúlytalanságot mutat. Kopits a fiskális politikára érti a kedvezőtlen széljárást, amely megnehezíti, hogy a hajós egyenesen, kiszámíthatóan elérje úticélját (euró-bevezetés).

A Monetáris Tanács tagja szerint a nem megfelelő szigorúságot (és esetenként fenntartható adósságállomány-növekedést) mutató költségvetési politika az oka annak, hogy még most is viszonylag magas reálkamatokat kell fenntartani az említett országokban.

A szakértő két utat lát a négy ország előtt:

Az egyik alternatívát Szlovákia már a magáénak tudhatja: előremutató átfogó költségvetési és adórendszerbeli reformokat hajtott végre (pl. egykulcsos adózás, szociális juttatások lefaragása), melyek a csökkenő reálkamat, illetve a gyors gazdasági növekedés mellett megteremtik annak lehetőségét, hogy az ország 2009-ben bevezethesse az eurót.

A másik (sokkal fájdalmasabb) alternatívát járja a három fennmaradó ország: azaz csak annyit igyekeznek megtenni (jórészt egyszeri intézkedésekkel) az államháztartás területén, amennyi nagyjából a konvergencia-program teljesüléséhez kell. Mindez azonban oda vezet, hogy a gazdasági növekedés lelassul, és az országok lemaradhatnak a mostani évtized végi euró-bevezetésről - véli Kopits. Legrosszabb esetben azonban elképzelhető az is, hogy ezek az országok áldozatául eshetnek olyan komoly pénzügyi sokkoknak, mint ami 1992-ben számos EU-tagot sújtott a befektetői hangulat hirtelen megváltozása nyomán.

Kopits cikke végén reményét fejezi ki, hogy a küszöbön álló parlamenti választások a három országban valóban megteremtik a lehetőséget az átfogó államháztartási reformok meglépéséhez. Ez azonban nem önmagában csak az euró-bevezetéshez lenne szükséges, hanem hozzájárulhatna az EU fejlettebb tagállamaihoz való tényleges felzárkózáshoz is.