A mai napon megtette az első lépést a kínai jegybank az árfolyamrendszer rugalmasabbá tétele felé. A jüant 2%-kal felértékelték a dollárhoz képest, ezután a hazai fizetőeszköz árfolyamát egy valutakosárhoz képest igyekeznek stabilan tartani. A Bank of China közleményében egyelőre nem tett említést arra vonatkozóan, hogy a valutakosarat milyen pénznemek alkotják, és ezek súlya mekkora lehet.
A Calyon korábban részletes elemzést közölt, melyben a kínai valutareform kérdésével foglalkozott. Ott már felmerült egy valutakosár használatának lehetősége, melynek összetételét az ázsiai ország kereskedelmének devizális összetétele határozta volna meg. Ez alapján az optimális valutakosár a következő szerkezetet öltheti:
20% USD, 20% EUR, 20% JPY, 9.8% KRW, 9.7% TWD, 8.2% HKD, 3.7% MYR, 3.4% SGD, 2.3% THB, 2.0% IDR. Összességében tehát 60%-ot tehetnek ki a nagy világvaluták, míg a maradék 40%-ot egyéb ázsiai pénzek alkothatják.
Az új rendszer legnagyobb "haszonélvezője" Japán, melynek Kína fontos kereskedelmi partnere. A devizapiacon sokan a jen vételével spekuláltak a kínai valutareformra. Emellett számítani lehet arra is, hogy az egyéb ázsiai devizák is érzékenyen reagálnak a következő napokban a mostani lépésre.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
A fiatalok vállalkozásindítását ösztönzi az OTP Bank új pályázata
OTP Junior Piacralépők címmel vállalkozói versenyt hirdetnek fiatalok számára.
-
Neked 1%, nekik egy újabb lépés a kórházi magány ellen (x)
Az Amigos a gyerekekért önkéntesei, 10 éve viszik a játékos nyelvtanulást a kórházakba. Segítsd őket, hogy jövőre is ott lehessenek a kórházi ágyak mellett.
-
Kiváló minőségű tejtermékek minden napra (x)
A Sole-Mizo Zrt. hat Mizo márkaterméke szerezte már meg a KMÉ-védjegyet, amely a kiemelkedő minőség garanciája a fogyasztók számára.
Portfolio Gen Z Fest 2025


