Veres-csomag lesz?

Pénzcentrum
2005. május 30. 08:50

Az S&P leminősítése után kiadott pénzügyminisztériumi közlemény már egyértelműen úgy fogalmaz, hogy az ez évi hiánycél csak intézkedésekkel teljesíthető, s ezekre sor fog kerülni. A közlemény a hiánycél tarthatóságának biztosítékául a részben már felhasznált 160 mrd Ft-os tartalékot nevezi meg. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy ez a tartalékösszeg végső zárolásra kerülhet. Hasonló jellegű utalás a pénzügyminisztertől a NapTV egy korábbi adásában már elhangzott.

A napilap úgy tudja, hogy a leminősítés és a külföldi elemzők kedvezőtlen véleménye együtt járult hozzá ahhoz, hogy a szakminisztériumban felgyorsuljanak a megszorítások előkészítésével kapcsolatos munkálatok.

A PM továbbra is azt állítja, hogy az idei évre tartható a 3.6 százalékos GDP arányos eredményszemléletű, a nyugdíjreform hatásával korrigált államháztartási hiánycél. Az S&P ennél jóval pesszimistább, várakozásai szerint az eredményszemléletű államháztartási hiány (ESA-95, magánnyugdíjpénztári befizetések korrigáló hatása nélkül) idén a GDP 5.2%-át fogja elérni, ami gyakrolatilag megegyezik a tavalyi szinttel, és lényegesen magasabb a kormány által kitűzött 4.7%-nál. Az S&P szerint a kiadások széleskörű visszafogása, illetve az államháztatásban a GDP mintegy 0.8%-át kitevő tartalékképzés ellenére a deficit bizonyára túl fogja lépni az általa kitűzött célt, ha nem lesznek további költségvetési megszorító intézkedések.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.08.14 14:05
Amikor egy hete a Spiráldinamikáról írtam, azzal fejeztem be a cikket, hogy számomra ez a modell nem...
laskainelli  |  2026.07.31 11:05
Az elengedés nem ott kezdődik, hogy elengeded. Hanem ott, hogy végre valami fontosabb lesz a számodr...
hrdoktor  |  2026.07.29 13:52
Sok tévhit kapcsolódik a vérnyomásproblémákhoz, sokan nem is veszik komolyan, amivel nagy veszélynek...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 15. szombat
Mária
33. hét
Augusztus 15.
Nagyboldogasszony
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. augusztus 15. 19:19