A május óta bekövetkezett változtatásokkal novemberben aktualizálja a Pénzügyminisztérium az Európai Unió részére készült konvergencia-programot, amelyben az idei várható és a jövő évre prognosztizált adatok szerepelnek - mondta Draskovics Tibor pénzügyminiszter szerdán a parlament integrációs bizottságában tudósított az MTI. A konvergencia-program azt az utat vázolja fel, mellyel hazánk optimális körülmények között 2010-ben bevezethetné az eurót.
A program "frissítésére" egyrészt azért van szükség, mert a május közepén benyújtott eredeti programban rögzített célok - főként az államháztartás GDP-arányos hiányára vonatkozó célok - esetében érdemi módosulás következetett be. A konvergencia-program erre az évre 3.3-3.5, jövőre 3.5-4, 2006-ra 4, 2007-re 4-4.5, 2008-ra pedig 4.5-5 százalékos GDP-növekedéssel számolt. A program szerint hazánk GDP-arányos államháztartási hiányának mértéke az idei 4.6 százalékról 2005-ben, 4.1, 2006-ban 3.6, 2007-ben 3.1, majd 2008-ban 2.7 százalékra csökken.
A fiskális konszolidáció területén mutatkozó csúszások az idén 0.5-0.7%-pontot, míg jövőre az eddigi, és az aktualizált terv alapján 0.6%-pontot tesznek ki. A PM az idén a GDP 5-5.3%-os, míg jövőre 4.7%-os hiányát várja (ESA alapon). Az MNB a friss inflácós jelentésében az államháztartás GDP-arányos hiányát idénre 5.6%-ra, majd jövőre 5.5%-ra várja.
Draskovics szerint azért is szükség van a konvergencia-program aktualizálására, mert hazánk csatlakozik Lengyelország példájához, és kimutatja a nyugdíjreform keretében befizetett magánnyugdíj-pénztári befizetésekkel csökkentett államháztartási hiányt is, ami érdemben befolyásolhatja (kedvező irányba) a deficit egyes évekre várható mértékét. A kormány elküldi a konvergencia-pályát az (illetve a pénztári befizetésekkel korrigált adatokat az Európai unió statisztikai hivatalának , az Eurostatnak is.
Draskovics Tibor hangsúlyozta, hogy az európai pénzügyminiszterek tanácsa (Ecofin) ezt a metodikát megfontolásra érdemesnek tartja. Az idén a magánnyugdíjpénztárba befizetett összeg 168 milliárd forint, a GDP 0.8 százaléka, jövőre már 0.9 százalék, s 2006-ban 1 százalék.

Súlyos betegség jelei mutatkozhatnak a magyar munkahelyeken: kemény árat fizet, aki nem törődik vele
Az ADHD-ról többet hallani az utóbbi időkben, de azt már kevesebben tudják, hogy a mostani felnőtt generációt is érinti ez a neuropszichiátriai rendellenesség.
A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.
Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.
Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.
Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.
-
Új trendek a csapatépítésben, egyre messzebb utaznak a cégek
A rendezvénypiac aktuális helyzetéről Vígh-Guttmann Barbarát, az Adventor Hotel Kft. értékesítési vezetőjét kérdeztük.
-
Egyre többen keresik a Dunához közeli lakásokat
Elindult az értékesítés a Waterside Residence-nél: a nagyobb alapterület a népszerűbb.
-
Alacsonyabb árak jönnek a nyugdíjasoknak több Lidl-terméknél is
A vevőknek igazolniuk kell az életkorukat is: mutatjuk a részleteket.
-
Töretlen az érdeklődés a babaváró hitel iránt az MBH Banknál (x)
Az idei évben még a megszokott feltételekkel igényelhetik a családalapító házaspárok a kamattámogatott hitelt, jövő évtől azonban változnak a feltételek.
-
Cloud Computing Gyorstalpaló – Bevezetés a SaaS, PaaS és IaaS világába (x)
A technológiai fejlődés révén a felhő mára szinte mindenütt jelen van – még ha nem is vesszük észre.
- Vb-középdöntős a magyar női kézilabda-válogatott
- "Orbán Viktorral találkozott volna" az ukrán elnök - Kovács Zoltán posztolt
- Labdarúgó NB I - Megtáltosodott és már dobogós a Fehérvár
- 27 embert tett milliomossá az ötös lottó
- "Nincs igazán gyenge ellenfél" - reagáltak a többiek is a sorsolás eredményére
- Szoboszlai Dominik nem akármilyen címet adott a Marco Rossi, Eb-serleg képnek
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


