A közép-európai térség a maga 11.4 százalékával jelentősebb a német áruexportban, mint az Egyesült Államok, amely csak 9.3 százalékkal részesedik - modta sz MTI szerint Wolfgang Clement német gazdasági miniszter a hétvégén. A miniszter szerint a német gazdaság árbeli versenyképessége az utóbbi években javult.
Clement úgy vélte meglapozatlanok azok a félelmek, melyek szerint a német vállalatok nagy számban települnének ki a kelet- és közép-európai térségbe. Mint mondta, a kilencvenes évek vége óta pozitív összefüggés tapasztalható a németországi foglalkoztatás és a térségben tevékenykedő német leányvállalatok foglalkoztatási mutatói között.
A gazdasági miniszter alaptalannak nevezte azokat a vádakat, miszerint Németország csak úgynevezett "bazárgazdaság" lenne, amely csak az importált késztermékeket exportálja tovább. Clement ennek ellenére nem tagadta, hogy a hetvenes évek vége óta az importált termékek aránya a német exportban folyamatosan nő.

Súlyos betegség jelei mutatkozhatnak a magyar munkahelyeken: kemény árat fizet, aki nem törődik vele
Az ADHD-ról többet hallani az utóbbi időkben, de azt már kevesebben tudják, hogy a mostani felnőtt generációt is érinti ez a neuropszichiátriai rendellenesség.
A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.
Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.
Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.
Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.
-
Új trendek a csapatépítésben, egyre messzebb utaznak a cégek
A rendezvénypiac aktuális helyzetéről Vígh-Guttmann Barbarát, az Adventor Hotel Kft. értékesítési vezetőjét kérdeztük.
-
Egyre többen keresik a Dunához közeli lakásokat
Elindult az értékesítés a Waterside Residence-nél: a nagyobb alapterület a népszerűbb.
-
Alacsonyabb árak jönnek a nyugdíjasoknak több Lidl-terméknél is
A vevőknek igazolniuk kell az életkorukat is: mutatjuk a részleteket.
-
Töretlen az érdeklődés a babaváró hitel iránt az MBH Banknál (x)
Az idei évben még a megszokott feltételekkel igényelhetik a családalapító házaspárok a kamattámogatott hitelt, jövő évtől azonban változnak a feltételek.
-
Cloud Computing Gyorstalpaló – Bevezetés a SaaS, PaaS és IaaS világába (x)
A technológiai fejlődés révén a felhő mára szinte mindenütt jelen van – még ha nem is vesszük észre.
- Bár megnyílt, mégsem javasolják a Normafa látogatását
- Az intelligens kitűző, amely kiszabadíthat a mobil-rabságból
- Hatósági hadüzenet a német mobilszolgáltatóknak – ez még sokba kerülhet
- A szabadon engedett izraeli túszok sürgették, hogy a kormány gyorsítsa fel a társaik kiszabadítását
- Hamarosan kiönthet a Balaton, készülni kell a leengedésre
- London: már a brit légierő is a Hamász túszait keresi
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


