A magyar gazdaság illetve gazdaságpolitika helyzetét értékeli Petschnig Mária Zita a Népszabadság hétvégi számában. A szakértő szerint alapvetően jó irányba halad a magyar gazdaság, ugyanakkor a rendkívül magas alapkamat meghatározó rizikófaktora növekedésünknek. Ha az alapkamat tartósan ilyen magas marad, az több Bokros-csomagnyi megszorítás hatásával érhet fel - állítja Petschnig.
A növekedési és egyensúlyi folyamatokat szemlélve látszólagosan igen vegyes a kép. Az első negyedévi 4% körüli GDP bővülés az év egészében tarthatónak tűnik, de ami még kedvezőbb, az a beruházások és az export felé eltolódott növekedési szerkezet. Az export élénkülésével párhuzamosan az import is gyorsabban nőtt, a csatlakozáshoz kapcsolódóan pedig márciusban és áprilisban egy-egy jelentős importugrással szembesülhettünk. Ez okozta a külkereskedelmi illetve folyó fizetési mérleg számottevő hiánynövekedését is az említett hónapokban. Mivel egyfajta modernizációs deficitnövekedésről, jövőbeni kivitelt megalapozó hiányról van szó, emiatt Petschnig szerint indokolatlan a jegybanki kamatcsökkentés elmaradását a megugró folyó mérleg hiánnyal indokolni.
A szakértő szerint a kedvezően alakuló hazai reálgazdasági fejlődésnek a magas jegybanki alapkamat kritikus kockázati tényezője. A magas reálkamatlábat a cégek egyre nagyobb része nem tudja kitermelni. Ez többnyire a hazai kis- és középvállalatokra korlátozódik, amelyek csak korlátozottan jutnak devizaforráshoz, illetve a devizatörlesztéssel az árfolyam- és kamatkockázat miatt további bizonytalanságot vállalnak export hiányában.
A magas forintkamatok miatt a lakosság körében is terjed az euró- illetve svájci frank alapú hitelezés, mely növeli a pénzügyi szféra rendszerkockázatát. A szakértő egyenesen úgy véli, hogy az euró és a svájci frank kiszorítja a forintot a forgalomból. Az olcsóbbnak tűnő devizaforrások mellett a magas forintkamatok mellett sem képződik megfelelő megtakarítás a háztartások részéről, ugyanis azok devizában adósodnak el. Így a vállalatok és a költségvetés részére nem képződik megfelelő mértékű forintmegtakarítás a háztartások felől, mely a további külső eladósodás irányába hat.
Miközben a jegybank a költségvetési hiány leszorítását várja, sem direkt, sem indirekt módon nem járul hozzá az államaháztartás hiányának illetve az adósságállomány csökkentéséhez. A magas kamat jelentősen megdrágítja a forrásokat, növeli az adósságszolgálatot és lassítja a növekedést (ill. az ehhez kapcsolódó bevételgenerálást).
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Következtetéseit Petscnig azza zárja, hogy a mostani magas alapkamat, illetve a csak lassú kamatcsökkentések mellett előállhat a többszörös Bokros-csomagnyi megszorítás. A magas alapkamat növekedésünk meghatározó rizikófaktora.
A Monetáris Tanács ma ülésezik, a piac nem vár kamatváltoztatást.
Drámaian nyílik a bérolló Magyarországon: súlyos, mennyi pénzért robotolnak a legszegényebb dolgozók
Miközben Budapesten közel 600 ezer forint az átlagos nettó fizetés, több megyében alig haladja meg a 360 ezret, és egyes ágazatokban még a 200 ezret...
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








