Csökkent a keresetek növekedési üteme áprilisban. A bruttó keresetek a versenyszférában 9.7%-kal, a költségvetési intézményekben 5.4%-kal haladták meg a 2003. azonos időszakit. Ez utóbbi területet havonként egyenletes, 6% körüli, míg a vállalkozásokat március kivételével 10% körüli keresetnövekedés jellemezte. Nemzetgazdasági szinten áprilisban a bruttó keresetek 8.2%-kal emelkedtek. Figyelembe véve az áprilisi árindexet a reálkeresetek a nettó bérnövekedés alapján mindössze 0.1% volt.
Az alkalmazásban állók száma a nemzetgazdaságban átlagosan 2 millió 772 ezer volt 2004. január-áprilisban, ez 0.8%-os növekedés az előző év azonos időszakához képest. Ezen belül a versenyszféra létszáma 1.4%-kal nőtt, a költségvetés létszáma 0.9%-kal csökkent. A bruttó nominális átlagkereset az első négy hónap átlagában 9.1%-kal, a nettó átlagkereset 7.8%-kal, a reálkereset (a fogyasztóiár-index 6.8%-os növekedése mellett) 0.9%-kal haladta meg az egy évvel korábbit.

A létszám átlagot meghaladó növekedése továbbra is a szolgáltatóágazatok egy részére jellemző, de az építőipar létszáma is több mint 2%-kal növekedett. A hagyományosan létszámvesztő bányászat és mezőgazdaság mellett a villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás és a feldolgozóipar létszáma is csökkent.
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó nominális átlagkeresete 140,800 forint volt; a versenyszférában dolgozók átlagosan 132,600 forintot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók 160,500 forintot kerestek.
A legjobban fizető gazdasági ág, ágazat a pénzügyi tevékenység volt (315,700 Ft), ezt követte a vegyipar (184,400 Ft), a közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás (179,300 Ft), a villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás (174,000 Ft), az oktatás (159,500 Ft).
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A nettó átlagkereset nemzetgazdasági szinten 91,300 Ft-nak felelt meg január-áprilisban.
Kiderült, mi tartaná itthon a magyar fiatalokat: még mindig sokan inkább mennének, haza sem jönnének
A megkérdezett fiatalok kétharmada örül a legutóbbi országgyűlési választás eredményének.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







