11 °C Budapest

Az IMF új vezérigazgatója szerint nem lesz gyors változtatás a kamatokban

Pénzcentrum
2004. május 5. 15:26 1 perc

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) újonnan megválasztott vezérigazgatója, a spanyol Rodrigo Rato ma úgy nyilatkozott, hogy a kamatmozgások iránya változhat, ugyanakkor azt jelezte, hogy a változások nem lesznek nagymértékűek. Az IMF vezetője megválasztását követő első sajtóértekezletén ugyanakkor úgy vélte, hogy nincs szükség hirtelen kamatváltoztatásra sem az Egyesült Államokban, sem pedig Európában, mivel nincs inflációs kockázat.

Az MTI beszámolója szerint Rato úgy vélekedett, hogy az amerikai gazdaság "erős, tartós növekedési időszakban van", a növekedésnek azonban nincs inflációs kockázata. Van azonban két egyensúlytalansági tényező: az óriásira duzzadt költségvetési deficit és a folyómérleg-hiány (ikerdeficit) - amely "korrekcióra szorul". Rato szerint ezek leküzdése más gazdaságokat is segítene a gazdasági kilábalásban.

Az IMF új vezérigazgatója úgy ítéli meg, hogy az olajárak növekedése világszerte visszavetheti a gazdasági növekedést. Az IMF az idei évre 30 dollár/hordó olajárat jelez, és minden 5 dolláros növekedés e felett, a világgazdaság bővülését 0.3 százalékkal fogja vissza.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 7. 11:02