A Reuters hírügynökség értesülései szerint a két balti állam még 2004. augusztusa előtt be kíván lépni az euró előszobájának is nevezett európai árfolyam-mechanizmusba.
Érdemes megemlíteni, hogy mindkét országban valutatanácsi rendszer működik (az egyik legmerevebb fix árfolyammechanizmus), amely nem engedi a nemzeti devizák kurzusát a piaci kereslet-kínálat függvényében ingadozni. A tanácsi rendszer segítségével feltehetően könnyebb lesz teljesíteni az árfolyam-stabilitására vonatkozó maastrichti kritériumot is. Az előírás szerint az adott ország valutájának legalább két évet kell eltöltenie ebben az ERM-II rendszerben és a kurzusnak viszonylagos stabilitást kell mutatnia, az árfolyamot nem lehet leértékelni az említett periódusban.
A fentiekből következően - feltéve, hogy egyik ország sem akar a minimálisan előírtnál hosszabb időt eltölteni az árfolyam-rendszerben - a két balti állam akár már 2006-ban bevezetheti a közös európai fizetőeszközt , amennyiben a többi konvergencia-kritériumnak is meg tud felelni a belépést megelőző egy éves referencia-időszakban.
Kiderült, mi tartaná itthon a magyar fiatalokat: még mindig sokan inkább mennének, haza sem jönnének
A megkérdezett fiatalok kétharmada örül a legutóbbi országgyűlési választás eredményének.
FRISS HÍREK
Több friss hír
FRISS TŐZSDEHÍREK
Több friss hír
november 6. 17:41
Hatalmas fordulat a tőzsdéken: brutális osztalék jöhet a Molnál
november 6. 10:34
Brutális vérfürdő a tőzsdéken: hatalmas pofont kapott a techszektor, felfüggesztették a kereskedést
november 5. 17:34
Brutális vérfürdő a Wall Streeten: összeomlott a Nasdaq, a kriptopiacot és a techóriásokat is magával rántotta a pánik
november 5. 13:53
Megtört a forint szárnyalása: hirtelen fordulat jött a piacon
HR BLOGGER
hrdoktor | 2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli | 2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco | 2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem?
[...] Bővebben!
legacykft | 2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde | 2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 6. péntek
Lénárd
45. hét
HRCENTRUM legolvasottabb
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. november 6. 17:45

Pénzcentrum | 2026. november 6. 16:04

Agrárszektor | 2026. november 6. 17:29




