A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1601,97 pontos, 1,28 százalékos emelkedéssel, új történelmi csúcson, 126 663,78 ponton zárt hétfőn.
A Richter az alábbi közleményt jelentette meg: "A Richter Gedeon Rt. úgy ítéli meg, hogy a pályázat eredményeként megvalósuló tőkepiaci tranzakció a Társaság részvényesei számára kedvező lehet, mert középtávú lehetőséget kínál a Társaság jelenlegi stratégiájának folytatására. Megszünteti üzleti partnerei körében a tulajdonosi szerkezet esetleges rövidtávú változásából fakadó bizonytalanságot, és ezáltal erősíti a Társaság nemzetközi partnereivel kiépített stratégiai szövetségeket, elősegíti továbbiak kialakítását, valamint új hosszú távú szerződések létrehozását.
A Magyar Állam mint kisebbségi tulajdonos további középtávú (kívánatosan legalább 5 éves) szerepvállalása a Richter Gedeon Rt-ben hozzájárul a Társaság független regionális multinacionális cégként való további fejlődéséhez és növekedéséhez és ezáltal a Társaság nemzetközi versenyben való további erősödéséhez immár az Európai Unió keretein belül.
A Richter Gedeon Rt. Igazgatósága és Ügyvezetősége teljes mértékben elkötelezett, hogy minden tőle telhető segítséget megadjon a tranzakció eredményes véghezviteléhez és megújult erővel tovább dolgozzon a Társaság stratégiájának a részvények árában tükröződő sikeres megvalósításán."
-
Gyors, egyszerű, átlátható: digitális persely a Gránit Banktól (x)
Forintban és devizában is félre lehet tenni a vágyott célokra
-
A Gránit Bank ügyfelek közel 45 százaléka költségmentesen bankolt 2025-ben (x)
Jelentős részük pénzt is keresett bankszámlájával
-
A 2=3 akcióval a legkisebb turisztikai szereplők hitelfelvételi kedvét élénkíti a kormány (x)
2,5% kamat, állami támogatás, valódi segítség – új szintre lépett a turisztikai finanszírozás
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







