Biztató a Chrysler teljesítménye

Pénzcentrum
2004. április 29. 14:20 1 perc

Valamelyest mérséklődő árbevétel mellett az egy évvel korábbi 588 millió euróval szemben mindössze 393 millió eurós nettó eredményt ért el a DaimlerChrysler az első negyedévben. Mindemellett a társaság 10%-kal bővülő 1.54 mrd eurós üzemi szintű profitja meghaladta az 1.4 mrd eurós várakozásokat.

Az üzemi szintű részteljesítményeket tekintve a Chrysler 298 millió euróval csaknem duplázott, ugyanakkor a domináns továbbra is a Mercedes Csoport a maga 639 millió eurójával.

A menedzsment a korábban megfogalmazott eredményvárakozások túlteéjesítésére számít idén.

Az eredményeket mindössze néhány órával az igazgatósági ülés kezdete előtt hozta nyilvánosságra az óriásvállalat, amelyen akár a vezérigazgató, Jürgen Schrempp lemondására is sor kerülhet.

Az árfolyam közel 2%-os emelkedést mutatott a tényszámok publikálása után, majd visszakorrigált a tegnapi zárószintre.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 4. 21:29