Magyarországon alacsony a politikai és közepes a gazdasági kockázat. Ezt állapítja meg a Political Capital Institute közéleti elemző intézet és a Figyelő gazdasági hetilap közös Országjelentése. A kezdeményezés Magyarországon elsőként tesz kísérletet arra, hogy vezető magyar gazdasági és politikai elemzők segítségével értékelje az ország helyzetét. Az Országjelentés Magyarország éves politikai-társadalmi és gazdasági stabilitásáról ad képet.
Az évenként nyilvánosságra hozott PRI értéke 2003-ban 71 pont, amely szerint hazánk alacsony politikai kockázattal rendelkező ország.
Az alacsony kockázathoz jelentős mértékben hozzájárul, hogy Magyarországon a kormányok kitöltik teljes hivatali idejüket, továbbá az uniós csatlakozás közeledtével egyre több területen sikerült teljesíteni az európai elvárásokat.
Az ország politikai kockázatát növeli viszont, hogy továbbra is lassan és költségesen működik az állam, elhúzódik a közigazgatási reform, és a politikai elitet gyakran érik olyan vádak, hogy beavatkozik a média működésébe, és korrupciós ügyekben válik érintetté.
A Political Capital Institute szakértői 2004-re a politikai kockázat további kis mértékű csökkenését prognosztizálják. Az elemzők szerint ezt a tendenciát csak valamilyen váratlan esemény vagy hirtelen gazdasági visszaesés fordíthatja meg.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A negyedévente közzétett EcoRisk aktuális értéke 52 pont, vagyis a Figyelő által felkért gazdasági elemzők számításukkal arra az eredményre jutottak, hogy a magyar gazdaságot közepes kockázat jellemzi.
A EcoRisk 2003 negyedik negyedévi értékét javította a magyar gazdaság élénkülése, a konjunkturális kilátások javulása. Ezek a tendenciák azt mutatják, hogy a tavaly kifejezetten veszélyessé vált egyensúlyi helyzet után felszálló ágba kerülhet a magyar gazdaság. Még mindig nagy kockázatot jelent azonban a tetemes költségvetési deficit, amit a lakossági megtakarítások elapadása miatt csak külföldről lehet finanszírozni.
A gazdasági kockázati index szakértői úgy látják, hogy 2004-ben a gazdasági kockázat csökken, és az egyensúly várható javulása miatt még arra is van esély, hogy Magyarország a közepesből elmozdul az alacsony kockázatú kategóriába.

Drasztikusan átalakul a magyar gasztronómia a klímaváltozás miatt: komoly szemléletváltás kell a hazai konyhákban.
Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk; utunk során pedig tökéletesen kirajzolódna egy a magyar társadalomról szóló szubjektív látlelet.
Már csak 500 nevező kell, hogy magyar Guinness-rekord szülessen októberben! A cél továbbra is, hogy ezren rúgjanak büntetőt az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.
A művészről eddig még nem készült monográfia, ezt a hiányt pótolja az ősszel megjelenő, kétnyelvű (magyar és angol) művészeti album készül.
-
Másodszor emel bért idén a Rossmann (x)
300 millió forintot fordít munkatársai fizetéseinek növelésére az idén 30 éves drogéria, amely tavaly elnyerte a Kincentric Legjobb Munkahely díját.
-
A környezetbarát IT eszközöké a jövő (x)
A világ első szén-dioxid-semleges üzleti laptopja új fejezetet nyithat fenntartható digitalizációban.
-
Az élelmiszer-infláció letöréséhez nem elég a 6 árharcos multi élelmiszerlánc (x)
Az élelmiszer-inflációban jelenleg gyengülés tapasztalható, amiben a multinacionális élelmiszerláncok árpolitikája is fontos szerepet játszik.
- Figyelem, a hétvégén változások lesznek a vasúti közlekedésben!
- Európa bajban: megugrott a halálozások száma a nyári hőhullámban
- Szakértő: a bírságolással a gazdagok sportja marad a gyorshajtás
- Elektromos autós rivalizálás: Kína válaszul rátaposott a gázra
- Dühöng a Dunakanyar a gigadugó miatt
- A nyugdíjemelésről is tárgyalt a kormány, de mennyi lesz az annyi?
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


