38 °C Budapest

Újabb jelentős összeg a régiók felzárkóztatására

Pénzcentrum
2004. április 7. 09:34

Mától újabb 37.5 milliárd forintos uniós alap nyílik meg a hazai régiók és a kistelepülések felzárkóztatása érdekében- írja a Magyarország.hu. Az ugyanebben a témában februárban kiírt pályázatokra már beérkeztek az első kérelmek, ezek egy részét június közepéig elbírálják.

A mai napon újabb, a régiók és a kistelepülések felzárkózását segítő uniós pályázatok jelennek meg. A 37.5 milliárd forintnyi támogatás városi területek rehabilitációjára, a felsőoktatási intézmények és a helyi szereplők együttműködésének erősítésére, a hátrányos helyzetű térségek tömegközlekedési fejlesztéseire és helyi foglalkoztatási kezdeményezésekre használható fel - jelentette be kedden Nagy Sándor.

A Miniszterelnöki Hivatal területfejlesztésért felelős politikai államtitkára elmondta, a pályázatokat folyamatosan lehet benyújtani 2006 végéig, kivételt képez a korábban kiírt Turisztikai fogadóképesség javítása elnevezésű pályázat, amire csak 2004. június 15-ig várják a kitöltött űrlapokat.

Az egyes régiók pályázatai egyébként nem versenyeznek egymással, a projektek az előre meghatározott kereteken belül juthatnak támogatáshoz. A források legalább 75 százalékát a négy fejletlenebb régióban, vagyis az észak-magyarországi, az észak-alföldi, a dél-alföldi és a dél-dunántúli térségben használják majd fel.

Az Európa-terv Helyi közösségekért részprogramjának legújabb pályázatai

Intézkedés, Keretösszeg (millió forint)

  • Hátrányos helyzetű régiók és kistérségek elérhetőségének javítása 2,993.8

  • Városi területek rehabilitációja 21,266.9

  • Helyi foglalkoztatási kezdeményezések támogatása 969.4

  • Felsőoktatási intézmények és a helyi szereplők együttműködésének erősítése 12,247.8

Összesen: 37,477.9

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,63 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,73%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Forrás: Miniszterelnöki Hivatal

Az Európa-terv keretében február közepén már öt, a régiók felzárkózását szolgáló pályázatot írtak ki. A 68.5 milliárd forintos keretre mostanáig 69 pályázat érkezett. A március 15-ig beadott kérelmeket június közepéig elbírálják.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
legacykft  |  2026.06.26 13:34
A legtöbb vezető előbb-utóbb eljut oda, hogy a vezetés nem pusztán eszközök, készségek, de még csak...
hrdoktor  |  2026.06.26 12:59
Nyáron is meglepően gyakran jelentkezik torokfájás, aminek a megfázáson kívül számos olyan érdekes t...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 29. hétfő
Péter, Pál
27. hét
Június 29.
Nemzetközi Duna-nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?