-4 °C Budapest

Egy cég, amely számára a tőzsdeképesség is álom - kommentár

Pénzcentrum
2004. április 7. 08:53

A Posta jelenleg alkalmatlan a tőzsdei privatizációra, ugyanakkor állami vagyonkezelésben is működhet versenyképesen és nyereségesen- mondta Szabó Pál, vezérigazgató tegnap Budaörsön.

A Posta az idei évben 152.6 milliárd forintos árbevételt és 2.1 milliárd forint előtti adózás előtti eredményt tervez. A beruházásokra 18.7 milliárd forintot fordítanak.

A társaságnál jelenleg folyik egy belső költségszerkezet-vizsgálat. A vezérigazgató 2,000 fő elbocsátását tervezi.

Szabó Pál szerint a társaság sorsát illetően az állam bármilyen megoldást választ, meg kell várnia a strukturális átalakulás befejeződését.

**********************************************
A Tőzsdeképes Cégek Klubjában a BÉT erőfeszítéseinek eredményeképpen rengeteg társaság prezentációját nézhettük már végig. Voltak egészen biztatóak, s voltak elvetélt ötletek is. Bár a cégek többsége nem akar a tőzsdére menni, azért képesnek érzik magukat, hogy pár éven belül elérjék a tőzsdeképesség szintjét.

Ezzel szemben a Magyar Posta még önmagát is képtelennek érzi rá. Természetes-e, hogy a menedzsment számára az a legkényelmesebb, ha egy lassan piaci körülmények között tevékenykedő társaság állami tulajdonban van. Szerintünk nem, egy általunk minimálisan is elfogadható cégvezetés olyan társaságot épít, ahol a tőzsdeképesség alap, s más kérdés, hogy egyéb okokból kifolyólag nem megy a tőzsdére a társaság. Amelyik cég nem érzi magát pár éven (1-3) tőzsdeképesnek, ott vagy a céggel, vagy a menedzsment motivációival lehet valami komoly hiba.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Lehet, hogy túl szigorúak vagyunk, de tényeket ki kell mondani. Meg kell nézni az egykori nagy Posta 3 jogutódját a Matávot, az Antenna Hungáriát és a Magyar Postát. Megdöbbentőek a különbségek (főleg a 1. és 3. között), s ez nem fogható pusztán a tevékenység jellegére.

Szerintünk alap dolognak kellene lenni, hogy a Magyar Posta 1-3 éven belül tőzsdeképes legyen. Utána az állam még mindig dönthet úgy, hogy nem adja el.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
hrdoktor  |  2025.12.10 11:10
A leggyakoribb fertőző betegségek egyike az influenza, amellyel kapcsolatban számos tévhit kering a...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 13. kedd
Veronika
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?