Kifejezetten erős forgalom mellett ma 4,000 forintra emelkedett az OTP árfolyama. A bankpapír az elmúlt fél évben 50, egy évben 72%-ot erősödött. A bankpapír emelkedése egyértelműen a fundamentális teljesítménynek tudható be. A mai nappal megjelent 5,000 forint feletti célárfolyam is. A papírnak nem sikerült 4,000 forint felett zárni.
A papír növekedése egyértelműen annak tudható be, hogy a cég eredménytermelő képessége és növekedési lehetőségi igen kiválóak, a piac egyes szereplői által 2003-ban lezárt növekedési story nem tört meg.
Csányi Sándor és Spéder Zoltán a bank éves eredménytájékoztatóján további 25%-os eredményjavulást jelzett előre az idei évben, s piaci elemzők szerint a növekedés egy része 2005-ben, s 2006-ban is megmarad.

A hazai piacon a bank szerepe és eredménytermelő képessége nem kérdőjelezhető meg, miközben a DSK várhatóan 2005-től már határozottan támogatni fogja a csoport eredményességét. További lehetőségeket rejt még a bank külföldi terjeszkedési terve, miközben a nem banki pénzügyi szolgáltatások előretörésével a bank univerzalitása.
A UBS 5,000 forint feletti célárfolyama kapcsán egy dolgot érdemes kiemelni; Oláh György az OTP követéséért kapta az Investor Relations magazin tól a 3. legjobb magyar piaci elemző díját, így reputációja jelentősen nőhetett.
FRISS HÍREK
Több friss hír
HR BLOGGER
legacykft | 2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli | 2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
hrdoktor | 2025.12.10 11:10
A leggyakoribb fertőző betegségek egyike az influenza, amellyel kapcsolatban számos tévhit kering a...
kovacstunde | 2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching | 2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 13. kedd
Veronika
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. január 13. 11:44

Pénzcentrum | 2026. január 13. 11:37

Agrárszektor | 2026. január 13. 11:34







