A várttal ellentétben mégsem kerül a harminc kiemelt projekt közé az M6-os megépítése. Az Európai Parlament március 11-én elfogadta a módosítást, miszerint a Gdansktól Zsolnáig futó autópályát meghosszabbították volna, mely így hazánkon keresztül vezetett volna az Adriáig.
Az Európa Tanács az összes, EP által már elfogadott módosító indítványt elvetette, az észak-déli autópályát érintő javaslat pedig el sem jutott a tanácsig.
Gyurmai Zita (MSZP) EP megfigyelő szerint még nincs minden veszve, ugyanis érdeklődésére: hogyan maradhatott ki egy plenáris ülésen elfogadott indítvány a tanácsnak továbbított csomagból, azt a választ kapta, hogy utánanéznek.
Az Európa Tanács elutasította a másik, Magyarországot is érintő javaslatot, mely a Budapest-Ljubljana vasútvonal Graz és Maribor irányába tett kitérőjét tartalmazta.








