1 °C Budapest

Miniszteri látogatás az APEH-ban

Pénzcentrum
2004. március 12. 13:31

A közelgő tavaszi nemzeti ünnep alkalmából a mai napon Budapesten rendezett ünnepségen az Adóhivatal kiemelkedő munkát végző köztisztviselői közül négyen kormánykitüntetést, 15-en miniszteri elismerést vehettek át dr. Draskovics Tibor pénzügyminisztertől - tette közzé az APEH.

A Magyar Köztársasági Érdemkereszt arany fokozatát kapta Umenhoffer Ferenc, az APEH Veszprém megyei igazgatója, ezüst fokozatát dr. Kovács Márta főosztályvezető helyettes és Orbán Jánosné, az APEH Tolna megyei igazgatóhelyettese, valamint bronz fokozatát Sotus József, az APEH Észak-budapesti Igazgatóságának igazgatóhelyettese.

Hozzászólásában a Pénzügyminiszter nemcsak a kitüntetetteknek gratulált, hanem egyben elismerését fejezte ki az APEH tevékenységéért, mellyel hozzájárul a költségvetési bevételek biztosításához. Hangsúlyozta, hogy a pénzügyi kormányzat továbbra is számít az APEH eredményes munkájára.

Személyes elvárásként fogalmazta meg, hogy az APEH tevékenységében kiemelt figyelmet kell fordítani a működés törvényességének betartására minden formában, valamint a hatékonyság biztosítására, hiszen az állami költségvetés számára az adóbevételeket az utolsó fillérig be kell szedni következetes munkával. Az Adóhivatal munkájában a szolgáltató jelleg erősítését tovább kell folytatni. Fel kell készülni az EU-s csatlakozásból adódó új feladatok színvonalas ellátására és az informatikai eszközökkel nyújtott szolgáltatási lehetőségek kiaknázására.

A Pénzügyminiszter megerősítette, hogy törekedni fog a szervezet működését meghatározó pénzügyi és jogi feltételek megfelelő biztosítására.

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel (és 100 ezer forint jóváírással) a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank 69 937 forintos törlesztőt (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A kormányzat költségvetési politikájában bekövetkezett változások miatt erősödik a pénzügyi szigor és fegyelem, ami kihívást jelent mindenki számára. A nem könnyű jelenlegi helyzetben kiszámítható stabilitásra és kiszámítható változásra van szükség annak érdekében, hogy teljesüljenek a kitűzött feladatok.

Az ünnepségen Dr. Király László György, az APEH elnöke Bezerédj díjakat adott át az adóigazgatási feladatok ellátásában kiemelkedő teljesítményt nyújtó köztisztviselőknek és más szakembereknek, köztük dr. Magda Sándornak a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola rektorának, Dutka Noémi újságírónak, a Népszava szerkesztőjének.

HR BLOGGER
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
hrdoktor  |  2025.11.05 13:03
Havonta hány ejakuláció csökkenti a prosztatarák kockázatát? Növeli-e a rizikót, ha édesanyánknak va...
legacykft  |  2025.11.04 11:34
Napjainkban felkapottnak számít edzőterembe járni, futni, jógázni, túrázni, és mindezt megosztani eg...
kovacstunde  |  2025.11.01 09:00
Még nem tartok az út végén, de leírom azokat az érzelmi stációkat, amelyeken az 5 év alatt keresztül...
coachco  |  2025.10.18 21:00
Péntek Orsolya új könyvének címe: Itt is istenek vannak Csavargókönyv [...] Bővebben!
NAPTÁR
Tovább
2025. november 7. péntek
Rezső
45. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. november 6. 20:53