Pert nyert egy devizahiteles az OTP Bankkal szemben. A kereset tárgya egy hitel elszámolási árfolyamáról szólt. A bíróság ítélete szerint a banknak ugyanazon az árfolyamon kell elszámolnia a törlesztőrészleteket, mint amilyen árfolyamon a folyósítás történt. Számításaink szerint egy átlagos szabad felhasználású jelzáloghitel esetén 300-650 ezer forintot jelenthet ez a családoknak.
A táblabíróság jogerős döntése az első kifogás kapcsán az elsőfokú bíróság semmisséget kimondó ítéletét mellőzte, míg a második esetében azt helybenhagyta. Így jogerőre emelkedett az első fokon eljáró Békés Megyei Bíróság korábbi ítélete, amely az eladási árfolyam helyett a vételi árfolyam alkalmazását rendelte el a törlesztésnél is, visszamenőleges hatállyal.
2010 decemberétől a lakáscélú devizahitelesek törlesztőrészletét középárfolyamon számolják el a bankok, de az előtt ezeknek az elszámolása is eladási árfolyamon történt. Ahogy történik az a szabad felhasználású jelzáloghitelek, autóhitelek, személyi kölcsönök esetén. Számításaink során mindkét, közép- és eladási árfolyammal számolt törlesztőrészletekből adódó teljes visszafizetést is feltüntettük.

Az OTP honlapján elérhető és lekérdezhető az eddigi törlesztőrészletek kiszámításához használt devizaárfolyamok, svájci frank esetén a bank +- 1 százalékos sávot használ a deviza vételi és eladási árfolyamok közötta bank, ez 2 százalék körüli különbséget jelent a két árfolyam között. Ennyivel kell a vételi és eladási árfolyam különbsége miatt többet fizetnie a szabad felhasználású jelzáloghiteleseknek. Lakáscélú hiteleseknek ez 1 százalék körüli 2010 decembere óta.

Nagyobb hitelösszeg esetén értelemszerűen arányosan nő az elszámolási árfolyamok miatt megspórolható összeg is. Az említett perben az adós számításai szerint 300- 500 ezer forintot kaphat vissza az OTP-től. Ez nagyjából megfelel a mi számításainknak is, de mivel még csak a futamidő közepén járhat a felperes ezért valószínűsíthető, hogy 8 millió forintnál némileg nagyobb hitelösszegről van szó az ügyben.
A peren elgondolkodó adósoknak számolnia kell azzal, hogy minden egyes esetben külön bírósági eljárást kell indítani az elszámolási árfolyam megváltoztatásáért és a kártérítésért, mely perekben más bíróságok eltérő ítéletet is hozhatnak.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Nem az OTP használja a legnagyobb különbséget a deviza elszámolásoknál. A mai napi árfolyamokat összehasonlítottuk a nagyobb bankok esetében, ebből jól kitűnik, hogy mely bank ügyfelei nyerhetnek a legtöbbet a pereskedéssel.

Arányosan az OTP -hez, ki lehet számolni, hogy milyen devizaeltérés esetén mennyit nyerhetünk egy esetleges kedvező ítélettel. Ahol például kétszer nagyobb az eltérés az árfolyamokban ott kétszer nagyobb összeget. Ahol kisebb az eltérés ott kevesebbet.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








