A UBS bank jelentős létszámcsökkentést tervez, amely 2027-ig mintegy 10 000 munkahely megszüntetését jelentheti.
A jegybank legfrissebb, május 7-ig összegyűjtött adatai alapján a lakossági adósok 40-45 százaléka kérte már a kilépést a hiteltörlesztési moratóriumból, azaz folytatja a megszokott módon törlesztőrészleteinek fizetését, míg a vállalkozások 30-40 százaléka cselekedett ugyanígy.
Mint ismeretes, a koronavírus-járvány hatásai miatti speciális rendelkezések alapján minden vállalati és lakossági ügyfél meglévő hitelének törlesztését márciusban automatikusan befagyasztották, az ügyfeleknek jelezniük kell, ha az eredeti szerződésük szerint szeretnék folytatni a törlesztést.
Egyre többen választják a törlesztés folytatását
Egy korábbi felmérésben az áprilisban mért adatok alapján a hitelesek közel fele mondta azt, hogy folytatja a törlesztést, ami egybevág a jegybank mostani adataival. A személyi kölcsönnel rendelkező ügyfelekkel kapcsolatban a hazai nagybankok is közöltek most adatokat. A május végén választ adó bankok közül az MKB Banknál 33 százalék, a CIB Banknál 39 százalék, az OTP Banknál pedig 40 százalék feletti az arány. A Sberbank tájékoztatása szerint a banknál a jegybanki várakozások feletti az arány, azaz szintén 40 százalék körüli lehet. A K&H Bank azt válaszolta, hogy közel 40 százalék lépett ki eddig a moratóriumból. A Takarékbanknál 31 százalék ez az arány, míg az Erste Banknál a 40 százalékot éri el azok aránya, akik folytatják a személyi kölcsönök törlesztését.
Személyi kölcsönre lenne szükséged? Nézd meg mekkora törlesztővel veheted fel a kalkulátorunkban!
Bár nagy eltérés nincs, a személyi kölcsönök esetében még így is alacsonyabb a kilépők aránya a lakáshitelesekhez képest. Több oka is van a Bank360.hu szerint, amiért a lakáshiteles ügyfelek kb. fele döntött a hitelek törlesztése mellett:
- a családok számára az egyik - ha nem a legnagyobb - vagyonuk a saját ingatlan, éppen ezért törekednek az ezzel kapcsolatos legnagyobb biztonságra. Így aki teheti, inkább a lakáshitelét törleszti tovább, hogy semmiképpen se merüljön fel probléma.
- A lakáshitelek futamideje több évtized is lehet. A moratóriummal ez további kilenc hónappal tolódna ki, ami tovább nő a felgyűlt kamatok egyenletes visszafizetésével, a legtöbben viszont ódzkodnak attól, hogy újabb hónapokig kelljen a lakáshitel törlesztőjét fizetni.
- Míg a lakáshiteleknél még mindig jelentős a változó kamatozású hitelállomány, ami hosszú távon bizonytalanságot jelent az ügyfeleknek, tehát több szempontból fontosabb a törlesztés szerződésszerű folytatása, addig a személyi kölcsönöknél a kamatozás leginkább fix és így könnyebben tervezhető a jövőbeli törlesztés.
Emelkedhet a törlesztő
Az év végéig tartó (de szükség esetén hosszabbítható) törlesztési moratórium során az adósnak nem kell megfizetnie a rendszeres tőkét, kamatot és egyéb díjakat. A kamat viszont ez idő alatt is gyűlik. Ezt a jövőben az ügyfeleknek egyenlő részletekben kell visszafizetniük úgy, hogy az eredetileg vállalt törlesztőrészletük nem növekedhet.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Kedvező feltételekkel keresel lakáskölcsönt? Találd meg itt a legjobb ajánlatokat!
Ahogy arra a szakportál is felhívja a figyelmet, ez nem jelenti azt, hogy nem nőhet majd a törlesztőrészlet 2021-től: a moratórium miatt valóban nem emelkedik majd a havi teher, aki viszont változó kamatozású hitelt fizet vissza, annak a referenciamutatók változása miatt akár több ezer forinttal is emelkedhet a törlesztőrészlete januártól.
Van mihez nyúlni, ha segítség kell
Az utóbbi hetekben nem csak a moratórium segített átvészelni a lakossági és vállalati ügyfeleknek a járvány okozta nehézségeket: több olyan pénzügyi eszköz is megszületett, amelyek gyorsabb és olcsóbb likviditást jelentenek a háztartásoknak és vállalkozásoknak. Míg a hazai kkv-szektor az NHP Hajrával és az új Széchenyi hitellel juthat áthidaló segítséghez valamint befektetési lehetőséghez, addig a háztartások az év végéig kedvezményes, 5,9 százalékos maximum THM-mel vehetnek fel személyi kölcsönöket, amelyet egyre több bank kínál online csatornákon keresztül is.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








