Új arany és színesfém emlékérme jelent meg Mátyás király aranyforintja előtt tisztelegve – kétféle kivitelben.
A személyi kölcsönök lassan elmozdulni látszanak a súlyos mélypontról, de még mindig várni kell az igazi visszatérésre. Eközben viszont örülhetünk a kamatok csökkenésének, bár azt korai lenne kijelenteni, hogy valódi trendfordulót látunk-e. Ismét megnztük a hiteltípusokat, és most a márciusi adatokat vesézzük ki.
A vártnál talán kisebb mértékben esett vissza a személyi kölcsönök új szerződéseinek összege, ha az éves összehasonlítást nézzük - ez derült ki a Magyar Nemzeti Bank új, a hitelezésekre vonatkozó adatsorából. A márciusi hónapot vizsgálva az is feltánhet, hogy a lakáshitelek még mindig nem tudtak kitörni a durva lejtmenetből, de talán már van ok reménykedni, míg a babaváró folytatja a mélyrepülést. A kamatok azonban végre együtt csökkentek tovább, ami lassan ráveheti a magyarokat, hogy elkezdjenek visszatérni a bankokba.
Hatmilliárddal kevesebb, mint tavaly
42 milliárd forintnál valamivel több volt márciusban a személyi kölcsönök új szerződéseinek összege - adta hírül szokásos összesítésében a jegybank hétfőn. A személyi hitelek a tavaly márciushoz képest így hatmilliárdos mínuszban vannak, jobbak viszont a két évvel ezelőtti adathoz képest, amikor mindössze 37 milliárd forint volt ez az érték.
Az év eleji uborkaszezont tehát a személyi hitelek vélhetően maguk mögött hagyták, ám lassan felmerül az a kérdés, hogy a nyaralásokra, majd az utána következő iskolakezdésekre vajon akarnak-e hitelt felvenni a magyarok? Ha most tippelni kellene, nehéz helyzetben lennénk: mindjárt bemutatjuk azt is, hogy mi okozná a dilemmát ebben a tekintetben.
Végre fellélegezhetünk?
A személyi kölcsönök egyébként ezzel a növekedéssel talán az egyetlenek az általunk havi gyakorisággal vizsgált hiteltípus közül, amely lassan kikecmeregni látszik az infláció megfékezésére indított kamatemelések miatt kialakult válságból. Mint a következő infografikán láthatjuk, sem a lakáshitel, sem pedig a babaváró nem tudott érdemben elmozdulni a brutális mélypontról (annak ellenére, hogy januárhoz és februárhoz képest azért valamicskét nőtt az új szerződések értéke), és továbbra is várnak a kamatcsökkentésre.
Arra a kamatcsökkentésre, amelyre talán olyan sokat már nem is kell várni. Miután a jegybank nemrégiben végrehajtott lépésével az egynapos betéti tenderek kamatát már lejjebb vitte, megágyazott annak a régen várt döntésnek, hogy a jegybanki alapkamat is végre csökkenni kezdjen a következő hónapokban. Ezt a hírt pedig az általunk vizsgált hiteltípusok kamatai is megköszönték: mint alább láthatjuk, érdemi csökkenést jegyezhetünk fel, raádásul most nem is volt "különc", mindegyikük egységesen kezdett lejjebb mászni. Ez pedig már annak is az előszele lehet, hogy megfelelő, megfizethető kamatkörnyezet esetén az emberek is visszatérnek majd lassan a bankokba, ami pedig jó tenne a durva pofonokat elszenvedett hitelpiacnak is.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,63 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,73%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Másfélszeres pénzt kérnek vissza
Végezetül pedig a szokásoknak megfelelően lássuk a bankok legjobb ajánlatait! 5 millió forint kölcsönösszeget, egy éves munkaviszonyt és 5 éves (60 havi) futamidőt írtunk be a Pénzcentrum személyi kölcsön-kalkulátorába, hogy megkapjuk őket, ezt láthatjuk a lenti táblázatban.
Kamatcsökkentés ide vagy oda, az ajánlatokat látva örülni azért még korai lenne. Mint kiderül, a havi törlesztő sehol sem áll meg 117 ezer forint alatt, ami egy 300 ezres nettó fizetés mellett még mindig azt jelenti, hogy a bevétel harmadát csak ez a törlesztő elviszi. Még durvább megnézni a visszafizetendő teljes összegeket, mert itt már olyan is van, ami 5 miliió forintos kölcsönösszeggel számolva másfélszeres visszafizetést ír elő. Tehát a magas kamatok még mindig komoly odafigyelésre és óvatosságra intenek, valamint még mindig mindennél fontosabb a nagyon alapos körültekintés, mielőtt komoly adósságba verjuük magunkat és a családot.
Kármán András bejelentése: hozzányúlnak a kamatstophoz, erre készülhetnek az érintett lakáshitelesek
Kármán András pénzügyminiszter bejelentette, hogy 2026. szeptember 30-án végleg megszűnik a lakossági jelzáloghitelek kamatstopja
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







