A PepsiCo visszalépett a 2030-ra kitűzött környezetvédelmi céljától, nem csökkentik a műanyagfelhasználásukat.
Az ERSTE Bank első negyedéves adózás előtti eredményén már részben látszik a pandémiás válság, ezen belül is leginkább a fizetési moratórium hatása, a pénzintézet bevételeiben, a hitelek növekedési ütemében ugyanakkor még a korábbi évek lendülete mutatkozott - hangzott el a pénzintézet mai napont tartott online sajtótájékoztatóján. Várakozásaik szerint a törlesztések felfüggesztésének lehetőségével az ügyfelek mintegy fele él majd. Az év hátralévő részében a lakossági hitelkereslet 15-50 százalékkal csökkenhet, ugyanakkor - az egészségügyi válság lefolyásától függően - arra is van még esély, hogy a hitelállomány ha kis mértékben is, de növekedjen az év egészében.
Néhány nap alatt kétmillió technikai számlát nyitott a pénzintézet annak érdekében, hogy ügyfelei élni tudjanak a hitelezési moratórium lehetőségével - mondta el Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója a pénzintézet első negyedéves eredményeit bemutató online sajtótájékoztatóján. Az banknál száz munkatárs dolgozott a projekten, ami - normál menetrendben - több hónapos előkészítést, informatikai fejlesztést és egyeztetések sorozatát igényli.
A bankrendszer, igazi bravúrt bemutatva, tulajdonképpen egyetlen nap alatt a teljes magyar GDP egyharmadának megfelelő hitelállomány tőke- és kamattörlesztését függesztette fel - tette hozzá. Az eddigi tapasztalatok szerint az ügyfelek fele nem kíván élni a moratórium lehetőségével, a jelzáloghitellel rendelkező magánszemélyek, valamint a nagyvállalatok még ennél is nagyobb arányban nyilatkoztak úgy, hogy tovább fizetnék a részleteket.

Az Erste Bank ugyanakkor már az első negyedévben jelentősebb összeget különített el a fizetési moratórium kapcsán keletkező veszteségekre. Az Erste adózás utáni nyeresége emiatt 4 milliárd forintra csökkent az első negyedévben. Az idei első három hónap számain ugyanakkor még nem látszanak igazán a járvány hatásai. Az első negyedévben az Erste Bank működési bevételei - a nemzetközi könyvviteli szabványok szerint (IFRS) készített kimutatás alapján - több mint 6 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakában elértet (ezen belül a nettó kamat- és jutalékbevételek 11 százalékkal emelkedtek), míg a pénzintézet működési eredménye 7,5 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. A pénzintézet ugyanakkor tovább javította hatékonyságát, a költség/bevétel arány az időszak végére 53,2 százalékra javult az egy évvel korábbi 53,7 százalékról.
Felvennéd a babavárót? Nézz szét kalkulátorunkban!
Az idei első negyedévben a lakossági hitelezésben az új kihelyezések értéke 83 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, míg a hitelállomány 22 százalékkal nőtt éves összevetésben. A jelzáloghitelek esetében az újonnan folyósított hitelek értéke 26 százalékkal haladta meg a 2019 első negyedévében mértet. A fogyasztási típusú kölcsönöknél a kihelyezés 135 százalékkal ugrott meg az idei első három hónapban, míg az állomány 88 százalékkal bővült egy év alatt. A Babaváró hitel a fogyasztási hitelek esetében az új kihelyezések csaknem felét adta - ismertette Harmati László, a pénzintézet lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettese. Hozzátette: a bank a lakossági hitelkereslet 15-50 százalékos csökkenésével számol az év hátralévő részében, ezért jelentősen korrigálta várakozásait, a legnagyobb mértékben a fogyasztási hiteleknél számít az új kihelyezések növekedési ütemének csökkenésére. Ugyanakkor van esély arra, hogy az év egészében a hitelállomány, ha kis mértékben is, de növekedjék a tavalyihoz képest.

Mindeközben a pandémiás helyzet átalakította a bankhasználati szokásokat - felgyorsult a digitális transzformáció. Az utóbbi egy hónapban annyival nőtt a digitálisan aktív ügyfelek száma, mint korábban egy év alatt - hangsúlyozta Harmati László. A ChatBot interakciók száma januárhoz képest több mint 70 százalékkal nőtt márciusban, miközben a vészhelyzet elrendelése előtt mérthez képest 46 százalékkal esett a fióklátogatások, és 146 százalékkal nőtt a call center hívásainak száma. A Pénzcentrum kérdésére azt is elárulták, hogy vizsgálják ugyan a különböző lehetőségeket, de egyelőre nem tervezik, hogy - az OTP-hez hasonlóan - minden fióki alkalmazotton kötelezően elvégeztessék a koronavírus-tesztet.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A digitalizáció a vállalati üzletágban is felgyorsult: az aláírási procedúrák, a folyamatok egyszerűsítésével, a kapcsolattartás átalakításával reagáltak a cégek a vírushelyzetre. Ugyanakkor az Erste Bank élénk érdeklődést tapasztal az új hitellehetőségek, az NHP Hajrá, valamint az MFB új programjai, illetve a Garantiqa és az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány, a Cosme és az Exim megemelt fedezettségű hitelei iránt - szögezte le Szabados Richárd, a bank vállalati üzletágának vezetője. Szerinte a tartalékok felélése, a hitelkeretek kihasználása után növekszik az igény a likviditást segítő kölcsönök iránt.
Ismertetése szerint az első negyedévben egyébként is intenzív volt a növekedés a vállalati üzletágban. A tavalyi év azonos időszakához képest a hitelállomány 33 százalékkal bővült és elérte a 815 milliárd forintot, míg az új kihelyezések volumene idén az első három hónapban 37 százalékos növekedést mutatott éves összevetésben. A negyedév végén - a gyors növekedés ellenére - az állomány még rendkívül egészséges volt, az NPL-ráta nem érte el az 1 százalékot sem - tette hozzá Szabados Richárd, aki szerint a moratórium miatt nem lesz valós kép a vállalatok pénzügyi helyzetének alakulásáról.
Erre költenek az ügyfelek
A bankkártyás költések alapján megállapítható, mire kezdtem költeni az ügyfelek a járványhelyzet kezdetén, és mi az, amiben visszaesést tapasztalt a bank. A barkácstermékek, elektronika növekedést mutat, a dohányáruk stagnálnak, a könyvre fordított összegek mérsékelten visszaestek.

Az utazásra fordított költések bankkártyával 93 százalékban csökkentek, a szórakozás 90 szzalékkal. A divatcikkek vásárlásában 61 százalékos a visszaesés, míg az éttermi költésekben 64 százalék.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


