Súlyos milliókat bukhatsz a babavárón: nem mindegy, mikor igényled

Súlyos milliókat bukhatsz a babavárón: nem mindegy, mikor igényled

2019. október 4. 11:04

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) közlése szerint október 1-jén 1,16 százalékra csökkent a babaváró hitelre vonatkozó referenciakamat. Ez azt jelenti, hogy a novemberben igénylők minden eddiginél kedvezőbb feltételekkel vehetik igénybe a 10 millió forintos kamatmentes hitelt. Megmutatjuk, mennyit lehet nyerni a babaváró hitel kamatcsökkentéssel.

Attól, hogy nem kell fizetnünk a babaváró hitel kamatát, az még létezik. A kamatmentesség úgy valósulhat meg, hogy az állam megtéríti a bankok felé a rendeletben meghatározott kamat aktuális értékét - vagyis az állam helyettünk fizeti a kamatot a banknak. A babaváró hitel feltételeinek megfelelően ez így marad a futamidő végéig, ha a házaspárnak az igényléstől számított öt éven belül legalább egy gyermeke születik - írja közleményében a Bank360.

Inkább személyi hitelt vennél fel? Keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát!

Előfordulhat azonban, hogy valami miatt elbukjuk a kamatmentességet, és akkor egy összegben vissza kell fizetni az igénybe vett támogatást, a hitelt pedig a büntetőkamattal együtt kell tovább törleszteni. Itt jön képbe az ÁKK és a babaváró hitelre vonatkozó referenciakamat, ami a babaváró hitel indulása óta csökkenő tendenciát mutat.

Mitől függ a babaváró hitel kamata?

A rendelet pontosan meghatározza, hogy melyik mutatóhoz kell igazítani a babaváró hitel kamatát:

  • a kamattámogatás időszakában “az Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: ÁKK Zrt.) által havi rendszerességgel közzétett, a közzétételt megelőző három naptári hónapban tartott 5 éves névleges futamidejű államkötvény aukcióin kialakult - a betéti kamat és az értékpapírok hozama számításáról és közzétételéről szóló kormányrendeletnek megfelelően számított - átlaghozamok adott aukciókon elfogadott mennyiségekkel súlyozott számtani átlaga 130 százalékának 2 százalékponttal növelt értéke."
  • A kamattámogatás elvesztése után pedig nem 2 százalékponttal kell növelni az értéket, hanem 5 százalékponttal. Táblázatba foglalta össze a Bank360, hogyan alakult a babaváró hitel indulása óta a referenciakamat, kiegészítve azzal, hogy a kamattámogatás alatt és után hogyan érdemes számolni a kamatokkal.

Miért fontos, ha változik a referenciakamat?

A referenciakamat alapján számoljuk ki, hogy a kamattámogatás elvesztése esetén mekkora összeget kell visszafizetnünk, valamint azt is, hogy mennyivel fog emelkedni a törlesztőrészletünk a futamidő hátralévő részében. A jelenlegi babaváró hitel szerződésekre a szeptember elején közzétett 1,39 százalékos átlaghozam alapján számítják a kamatot.

Inkább személyi hitelt vennél fel? Keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát!

Az elmúlt hónapok referenciaértékeit figyelembe véve kiderül, hogy kifejezetten sokat számít az igénylés dátuma, ha elveszítenénk a kamatmentességet. Azok, akik júliusban kötöttek szerződést, a kamattámogatás elvesztése esetén 2 074 300 forinttal számolhatnak; ennyit kellene egy összegben visszafizetniük. A teljes visszafizetendő összeg pedig 17,9 millió forint körül alakul.

Sokkal alacsonyabb visszafizetendő összeggel találkozhat az, aki most kalkulál, rá ugyanis már a szeptemberben közzétett referenciakamat vonatkozik. A kamattámogatás elvesztése után az egy összegben visszafizetendő összeg közel 400 ezer forinttal kevesebb, mint azoknak, akik júliusban kötöttek szerződést. A teljes visszafizetendő összeg pedig több mint egy millió forinttal kevesebb, már csak 16,8 millió forint.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor 2021-től így kalkulálhatsz: a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 39 550 forintos törlesztővel a Sberbank nyújtja (THM 7,11%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 39 604 forintos törlesztőt (THM 7,17%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az ÁKK által október 1-jén közzétett referenciaérték alapján pedig még ennél is jobban járnak azok, akik novemberig várnak a szerződéskötéssel, mivel az ő esetükben még alacsonyabb kamattal kell majd számolni a visszafizetendő összeget a kamattámogatás elvesztése után.

Inkább személyi hitelt vennél fel? Keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát!

Táblázatba foglalta össze a Bank360 a legfontosabb adatokat: ez alapján látható, hogy a teljes visszafizetendő összeg akár másfél millió forinttal is kevesebb lehet, ha novemberig várunk az igényléssel.

Mikor érdemes igényelni a babaváró hitelt?

Erre nehéz válaszolni, hiszen előre sohasem tudjuk, hogy milyen irányba változnak a referenciakamatok, az azonban már most látszik, hogy azok, akik novemberben adják majd be az igénylést, kedvezőbb feltételekkel vághatnak neki a törlesztésnek, mint azok, akik már túl vannak a szerződéskötésen. A Bank360 szakértői szerint nincs akadálya a további csökkenésnek, így az is elképzelhető, hogy azok járnak a legjobban, akik kivárnak az igényléssel.

Az ideális referenciakamatra azonban nem mindenkinek van lehetősége várni, hiszen a legfontosabb, hogy a kamatmentességet érvényesíteni tudjuk. Azoknak, akik az igényléskor már várják a közös gyermeküket, értelemszerűen érdemes minél hamarabb megkötni a szerződést, hogy be tudják biztosítani a kamattámogatást.

Inkább személyi hitelt vennél fel? Keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát!

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2021. augusztus 5. csütörtök
Krisztina
31. hét
KONFERENCIA
Tovább
Sustainable World 2021
Fenntartható befektetések, piaci lehetőségek: varázsszó az ESG
EZT OLVASTAD MÁR?