22 °C Budapest

Milliókat keresnek a gamerek: egyre népszerűbb itthon is ez a sport

MTI
2019. március 10. 11:30

Világszerte egyre nagyobb iparággá növi ki magát az e-sport, ami már nemcsak nemzetközi, hanem hazai szinten is népes rajongótáborral rendelkezik. Globálisan több mint 380 millióan, míg Magyarországon 3,7 millióan játszanak alkalmanként vagy rendszeresen online játékokkal. 

Több mint 425 ezerre tehető azok száma hazánkban, akik ezt már versenyszerűen űzik. A játék kortól független, hiszen egy 18 és 65 év közötti népesség körében készült kutatás adatai alapján Magyarországon a legalább heti rendszerességgel internetezők 92 százaléka szokott valamilyen rendszerességgel játszani hagyományos vagy videojátékot. 

Az e-sport piac mérete 2020-ra elérheti az 1,4 milliárd dollárt, miközben az e-sport közösség globálisan már most meghaladja a 380 millió főt.

A terület rendkívül dinamikus növekedése hazánkban is megfigyelhető. A technikai eszközök - főként az egyre nagyobb kijelzővel rendelkező mobiltelefonok - terjedésével egyre jelentősebb szerepet kap az életünkben. Az eNET, az Esport1 és az Esportmilla által végzett kutatás szerint ugyanis hazánkban már mintegy 3,7 millió fő játszik videójátékokkal - mobiltelefonon, asztali számítógépen vagy éppen konzolon. 

A hagyományos társasjátékok népszerűségét is túlszárnyalhatja az online játék, ami - a fizikai játékokhoz hasonlóan - kortól független. A 18 és 65 év közötti, legalább heti rendszerességgel internetező lakosság 92 százaléka szokott valamilyen rendszerességgel játszani hagyományos- vagy videojátékot, vagyis elenyésző azok száma, akik semmilyen játékkal nem játszanak. 

Ehhez elegendő egy mobiltelefon és megfelelő internetkapcsolat, amivel - a KSH adatai alapján - már tavaly is az ország lakosságának 76,1 százaléka rendelkezett.

A fiatalok mellett az idősebbek is aktív tagjai a videójáték közösségnek, így ez egy újabb lehetőség, hogy a generációk találkozzanak, és az online térben a közös időtöltésé legyen a főszerep: együtt játszhatnak, szurkolhatnak kedvenc versenyzőiknek, de akár arról is érdekes lehet beszélgetniük, hogy a magyar labdarúgó-válogatott vagy a magyar e-foci válogatott jut-e ki előbb a világbajnokságra. Az e-sportra mint a jövő sportjára tekintünk

- mondta el Horváth Magyary Nóra, a Magyar Nemzeti E-sport Bajnokságot is támogató K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.

Már Magyarországon közel félmilliós közösséget alkotnak a versenyeken résztvevő e-sportolók, akik rengeteg edzés, komoly munka árán tudnak a profi játékosok közé kerülni.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Magyarországon jelenleg az 5 legnépszerűbb játék a League of Legends (LoL), a Counter-Strike: Global Offensive (CS:GO), a Hearthstone, a Playerunknown’s Battlegrounds (PUBG) és a FIFA.

Ezek közül több esetében is nemzetközileg elismert hazai e-sportolókat és csapatokat tudhatunk magunkénak. Az elmúlt évben több e-sport játékos teljesített kiemelkedően, többek között Deadfox CS:GO-ban, Gabinho pedig FIFA-ban, miközben Raisy a Quake Champions nevű játékban már a világranglista első helyén is szerepelt. Ez azt jelenti, hogy a 10 legeredményesebb hazai e-sportoló összesen több mint 60 millió forintot keresett e-sport bajnoksággal az elmúlt évben.

 

Címlapkép: MTI / Mónus Márton

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. május 10. 09:25
Átadták csütörtökön a MÚOSZ Kül- és Biztonságpolitikai Szakosztályának Európánkért elnevezésű díját,...
ChikansPlanet  |  2024. május 10. 09:20
A 2021 utolsó óráiban közzétett taxonómiai tervezetében az Európai Bizottság beharangozta, hogy a nu...
Kasza Elliott-tal  |  2024. május 9. 20:53
Tegnap zárás után jelentett. Kicsit jobbak lettek a Q1-es számai a vártnál és elég jó előrejelzést m...
Bankmonitor  |  2024. május 9. 12:54
Gyakran halljuk, hogy az időskori jövedelem jelentős mértékben növelhető a kitartó nyugdíj-előtakaré...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 10. péntek
Ármin, Pálma
19. hét
Május 10.
Mentők napja
Május 10.
Baromfi világnap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm