Erről a legtöbb lakástulajdonos megfeledkezik: pedig milliós tétel is lehet

2017. október 9. 05:45

Lakásvásárlás közben sokszor előfordul, hogy olyan plusz költségekkel szembesül a vásárló, melyekkel eleinte nem számolt. Arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen ajánlatok között válogathatunk abban az esetben, ha ilyen helyzetbe kerülünk, és a váratlan kiadásokat személyi kölcsönből szeretnénk fedezni. Annak is utána jártunk, hogy az egyes bankok milyen gyakran adnak jelzáloghiteleik mellé ilyen "kiegészítő kölcsönt".

Korábban a Pénzcentrum is foglalkozott azzal, hogy milyen "rejtett" költségei vannak egy lakás megvásárlásának. Noha ezek a plusz terhek több száz ezer - néha, például egy komolyabb felújítás esetén, millió - forintra rúghatnak, sokan mégis csak akkor szembesülnek a létezésükkel, amikor már belekezdtek a lakásvásárlásba. Természetesen ezek a plusz díjak nem mindenkit, vagy legalábbis nem mindenkit egységes mértékben érintenek.

Minden lakásvásárló találkozni fog az ügyvédi munkadíjjal, több mint valószínű, hogy a lakásszerzéshez kapcsolódó illetékkel is, ugyanakkor értelemszerűen csak a jelzáloghitelt igénylőket terhelhetik a szintén tetemes költségeket kitehető induló díjak. Szintén nem mindenkit érint, de sokan szeretnék a vásárlást követően felújítani új ingatlanukat, az emberek többsége legalább egy tisztasági festést megcsinál. Ennek költségei igen változatosak lehetnek, kezdve az ingatlan méretétől, a festék minőségétől, és nyilván az sem mindegy, hogy magunknak festünk ki, vagy pedig szakemberre bízzuk a munkát.

Arra voltunk kíváncsiak, hogy a jelzáloghitelt felvevő emberek milyen mértékben vesznek igénybe személyi kölcsönt ezeknek a plusz kiadásoknak a fedezésére, illetve a bankok kínálnak-e fel automatikusan ilyen termékeket a jelzáloghitelezett ügyfeleiknek, vagy sem. A bankoktól kapott válaszok alapján azt mondhatjuk, hogy ez egyiküknél sem bevett gyakorlat, jellemzően nem ajánlanak fel a jelzáloghitel mellé még egy "kiegészítő" kölcsönt.

A K&H Banktól megtudtuk, hogy korábban egy értékesítési akció keretében volt erre példa, de mostanában "nem jellemző". Ugyanakkor elmondták: előfordul, hogy az ügyfelek maguktól igényelnek plusz személyi hitelt, ezeknek általában felújítás és bútorozás a céljuk. Hasonló választ kaptunk az OTP Banktól is. Náluk ez szintén nem automatikus folyamat, de természetesen ha az ügyfelek jövedelme megengedi, akkor a bankfióki alkalmazottak ajánlják a terméket. Nem vezetnek statisztikát arról, hogy milyen célokra használják fel a kölcsönöket, ám az ügyfelek informális visszajelzései alapján tudják, hogy ezeket a lakásvásárláshoz kapcsolódó plusz költségekre fordítják - többnyire felújításra, berendezésre, de önmagában a költözés levezénylése is lehet hitelcél.

A CIB Bank semmi újdonságot nem árult el az előzőekhez képest, csupán annyit, hogy náluk még a gépjármű is szerepel a leggyakoribb hitelcélok között, ám nekik sincs konkrét statisztikájuk.

Az Unicredit ugyanakkor teljesen kilóg a sorból, mivel kérdéseinkre azt válaszolták, hogy személyi kölcsönt ők sem ajánlanak a jelzáloghitelek mellé, ellenben folyószámlahitelt igen. Tapasztalataik szerint nem jellemző, hogy az újdonsült jelzáloghiteles ügyfelek bevállalnának még egy havi törlesztésű hitelt. Ez elsőre furcsának tűnhet, bár kétségtelenül van benne logika: mivel a lakásvásárlás során bármikor - és akár többször is - merülhetnek fel váratlan kiadások, így jól jöhet, ha rendelkezésünkre áll egy keret, amit bármikor felhasználhatunk.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Mindegyik bank fontosnak tartotta kiemelni, hogy az ajánlatok kiadásakor illetve az elbíráláskor figyelembe veszik a jövedelemarányos törlesztőrészlet mutatót (JTM). Ez persze természetes, egyrészt mert ez a kötelességük, másrészt pedig azért, mert egyetlen banknak sem érdeke, hogy olyan ügyfeleket finanszírozzon, akik később nem lesznek képesek visszafizetni a hitelüket.

Miért nincs statisztika?

Elsőre furcsának hatott, hogy egyik bank sem vezet felmérést arról, hogy a felvett hiteleket milyen célra veszik fel ügyfeleik, de végső soron érthető. A lakossági fedezetlen hiteleket szabad felhasználásra adják a bankok, a hitelintézetek nem ellenőrzik a folyósítást követően, hogy ezeket mire költik az ügyfelek. Az OTP válaszában külön kiemelte, hogy sem az igényléskor, sem a folyósításkor nem kérnek ezzel kapcsolatban adatokat. Ebben viszont vannak különbségek a bankok között, például a K&H Banknak több terméke is van a személyi kölcsönök keretén belül, ezeknek a nevük és a kondícióik is különbözőek a hitelcéltól függően. A szabad felhasználásra nyújtott személyi kölcsön ezek közül csak az egyik. Érdekesség, hogy ez utóbbi a legdrágább: kedvezőbb kamatozású hitelt kapunk, ha konkrétan autóvásárlási vagy felújítási célra igényeljük a kölcsönt.

A számok

Mindentől függetlenül kíváncsiak voltunk arra, hogy milyen törlesztőrészletre kellene számítanunk akkor, ha valamilyen, általunk korábban be nem kalkulált költséget személyi hitelből lennénk kénytelenek kifizetni. Mivel általában a lakásszerzési illeték a legmagasabb ilyen plusz kiadás, így ezzel számoltunk. Úgy kalkuláltunk, hogy feltételezett ingatlanunk forgalmi értéke 25 millió forint, és semmiféle kedvezményt sem tudunk igénybe venni. Ebben az esetben 1 millió forintot - a forgalmi érték 4 százalékát - kell kifizetnünk lakásszerzési illetékként. A Pénzcentrum kalkulátorával megnéztük, hogy milyen feltételek mellett tudnánk felvenni egy ekkora összeget 5 éves futamidőre.

A törlesztőrészletek tekintetében több, nagyon hasonló ajánlatot is találtunk. Például az MKB Banknál Mosoly Személyi Kölcsöne esetén 21 233 forintot (THM 11,69 százalék), a CIB-nélElőrelépő Személyi Kölcsöne esetén 21 814 forintot (THM 11,73 százalék), a Sberbanknál Fair Személyi Kölcsöne esetén pedig 21 471 forintot (THM 10,97%) kellene fizetnünk havonta. A visszafizetendő összeg tekintetében a Sberbank ajánlata a legelőnyösebb a felsoroltak közül: a hitel teljes díja 285 031 forint.

Jobb ajánlatokat kapunk, ha jövedelmünk meghaladja a nettó 250 ezer forintot. Ebben az esetben például a Sberbanknál 20 058 forintot (THM 7,72 százalék), a CIB-nél 20 218 forintot (THM 8,17 százalék), míg a K&H Bank Kiemelt Személyi Kölcsöne esetén 20 272 forintot (THM 9,34 százalék) fizetnénk vissza havonta. A felsoroltak közül most is a Sberbank ajánlata a legjobb a visszafizetendő összeg tekintetében: a hitel teljes díja 199 214 forint.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kiszámoló  |  2024. április 17. 21:41
Az Eurostat ábrája arról, hogy melyik uniós ország mennyit költ az egészségügyre a GDP arányában. (M...
Bankmonitor  |  2024. április 17. 16:56
Az új lakásfelújítási támogatás jóval többek számára elérhető, mint a korábbi otthonfelújítási progr...
MEDIA1  |  2024. április 17. 15:09
Korábban bebizonyosodott, hogy Orbán Viktor köreiből származó pénzekből érkezett néhány évvel ezelőt...
Holdblog  |  2024. április 17. 08:21
Egyelőre nem utal válsághelyzetre a GDP 73 százalékára duzzadt költségvetési hiány, de a további ela...
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. április 17. 21:27
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem