A húszasok már 70 négyzetméteres első otthonban gondolkodnak, a harmincasok költik a legtöbbet, a hatvan felettiek kisebbe költöznek.
Nyolc és fél éve, vagyis 2008 novembere óta nem vett fel akkora összegben lakáshitelt a lakosság, mint idén májusban. A lakáspiac növekedésében egyre nagyobb a banki finanszírozás szerepe, és most először fordult elő, hogy éves összevetésben is nőtt a lakossági hitelállomány. A fogyasztási és a vállalati hitelezés azonban messze van a korábbi csúcsoktól, utóbbi szempontjából május hónap viszonylag gyengén alakult. A bankszektor májusi statisztikái alapján a lakossági a forint visszagyengülésére spekulálva szokatlanul nagy összeget helyezett át devizabetétbe.
A legjobb hitelek kalkulásáához kattints a Pénzcentrum kalkulátorára!
Kifejezetten erős hónap volt május a lakossági hitelezés szempontjából, hiszen közel másfélszer akkora volumenben (115 milliárd forint) kötöttek hitelszerződést a bankok a háztartásokkal, mint egy évvel korábban. Az előző év azonos hónapjához képest az újonnan kihelyezett lakáshitelek összege 39 százalékkal 59,2 milliárd forintra, a személyi hiteleké pedig még nagyobb mértékben, 73 százalékkal 30,2 milliárd forintra emelkedett. Ez a két szegmens a lakossági hitelezés motorja.

A végtörlesztés időszaka alatti hitelkiváltásokat leszámítva utoljára 2008 novemberében nyújtottak a mostaninál több lakáshitelt a bankok, azzal a különbséggel, hogy a devizahiteleket felváltották a forinthitelek. A fogyasztási hitelezés azonban még messze van a korábbi szinttől, és ez a 12 havi gördülő adatokon látható még jobban. Ennek oka, hogy a szabad felhasználású jelzáloghitelek ma kis szerepet játszanak a piacon, a bankok elsősorban a lakáshitelekben és a fedezetlen fogyasztási hitelekben versenyeznek.
2008 novembere óta nem volt példa arra sem, hogy a hitelfelvételek ennyire meghaladták volna a hiteltörlesztéseket. A nettó háztartási hitelfelvétel ugyanis 35,7 milliárd forint volt májusan. A válság eleje óta először fordult elő most az is, hogy éves összevetésben is nőtt a lakossági hitelállomány. A mindössze 0,14 százalékos, tavaly május vége óta bekövetkezett növekedés nagyobb lett volna, ha időközben nem történtek volna követelésértékesítések.
A lakosság átlagosan 64 bázisponttal alacsonyabb THM mellett vett most fel lakáshiteleket, mint egy évvel korábban, így szinte kereken 5 százalékra csökkent a lakáshitelek átlagos hitelköltsége. A személyi hitelek esetében a 15,1 százalékos átlagos hitelköltség egy év alatt közel 180 bázispontos csökkenést jelent.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 779 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 10,27%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen (THM 10,35%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nincs változás abban, hogy továbbra is az éven belüli lakáshitelek kamata csökkent elsősorban, ezek kamata 76 bázisponttal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban. A 3 és 5 éves kamatperiódusú hitelek esetében érzékelhető még csökkenés az elmúlt egy évre visszatekintve, hosszabb kamatfixálás mellett kevésbé.

Mi a helyzet a betétekkel?
A lakossági forintbetétek kamata is újabb mélypontra került májusban, éven belül átlagosan 0,37 százalékot fizettek ezekre a bankok. Ugyanez az euróbetéteknél még kissé magasabb volt, 0,39 százalék. Május során jelentősen erősödött a forint, vélhetően ennek hatása látható a bankbetétek tranzakciós adataiban, hiszen a forintbetétek állománya 60,1 milliárd forinttal csökkent, az euróbetéteké pedig 57 milliárd forinttal nőtt. A lakosság tehát valószínűleg forintgyengülésre spekulált, ami június második felében némileg meg is történt. Az alacsony kamatok ellenére az elmúlt egy évben 7,4 százalékkal nőtt a lakosság betétállománya, ezen belül a lekötött betéteké viszont 15 százalékkal csökkent. Míg egy évvel ezelőtt a lakossági betétek 55 százaléka volt lekötés nélküli, ma ez az arány 64 százalék feletti.
Kármán András bejelentése: hozzányúlnak a kamatstophoz, erre készülhetnek az érintett lakáshitelesek
Kármán András pénzügyminiszter bejelentette, hogy 2026. szeptember 30-án végleg megszűnik a lakossági jelzáloghitelek kamatstopja
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







