19 °C Budapest

Megcsúsztál a lakáshiteleddel? Itt jön a segítség

2016. július 8. 12:01

Több tízezer késedelmes vagy már felmondott lakossági jelzáloghitellel rendelkező adóst keresnek meg szeptember végéig a pénzügyi intézmények azért, hogy helyreállítsák a problémás ügyfelek fizetőképességét. Kizárólag akkor tehetnek valamit a pénzintézetek, ha az ügyfelek nyitottak az együttműködése.

Fizetési késedelembe esett lakossági jelzáloghitelesek, illetve - már felmondott hitelük nyomán -követelésekkel tartozók tízezreit keresik meg a nyári hónapokban és az ősz elején a hazai hitelintézetek, pénzügyi vállalkozások. A cél mielőbb rendezni az itthon még meglévő mintegy 144 ezer nem fizető (késedelmes vagy már felmondott) jelzáloghitellel rendelkező ügyfél helyzetét - írja közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

A pénzügyi intézményeknek így meg kell kísérelni a kapcsolatfelvételt az adósokkal, kezesekkel, jelzálog-kötelezettekkel, s ennek nyomán információkat kérni tőlük, értékelni helyzetüket, illetve megoldási javaslatokat tenni. Mindehhez azonban elengedhetetlen az ügyfelek együttműködése, akik csak a sikeres közös megoldás esetén tudnak mentesülni a nem fizetett tartozás behajtásától.

A jegybanki ajánlás alapján a pénzügyi intézmények postai, személyes vagy telefonos úton kell megkíséreljék a kapcsolatfelvételt a késedelmes ügyfelekkel illetve kezesekkel. A megkeresés révén a pénzügyi intézmények, az adósok közreműködésével olyan megoldást találhatnak, amely hosszú távon biztosítja a hitel visszafizetését és megelőzi a hitelszerződés felmondását. Az együttműködő, pontos adatokat szolgáltató adós(ok)kal ezután 3 hónapon belül születhet írásos egyezség a megoldásról.

A kapcsolatfelvételkor a pénzügyi intézményeknek tájékoztatniuk kell az érintetteket többek közt a késedelmes tartozás adatairól. Az együttműködő adósoktól információkat kérnek egyebek közt munkaviszonyukra, jövedelmükre, a fedezeti ingatlan részletes jellemzőire, az életkörülményeikre és az esetleges egyéb tartozásokra vonatkozóan. A bankok ezek alapján egyedileg elemzik az adósok fizetőképességét.

Mindezek nyomán az érintett hitelintézetek, pénzügyi vállalkozások - írásban, közérthető nyelven, az előnyöket és hátrányokat is ismertetve - legalább két, személyre szabott fizetésrendező megoldási javaslatot készítenek az adósoknak.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az MNB elvárása, hogy a hitelügylet átalakítása vagy a felmondott követelés részletfizetése esetén a havi törlesztőrészlet nagysága arányban álljon az adós valós fizetőképességével. Így a törlesztőrészlet mértéke nem haladhatja meg az adós nettó havi jövedelmének 50 százalékát, továbbá a törlesztőrészleten felül a háztartásnál maradó jövedelemnek meg kell haladnia a létminimum szintjét. A hátralévő futamidő pedig nem nyúlhat bele a nyugdíjas évekbe.

Az adós(ok)nak érdemes átgondolniuk a lakhatást továbbra is biztosító megoldások közül azokat a lehetőségeket is, amelyek a fedezeti ingatlan értékesítésével járnak. E körben szóba jöhet az értékesítést követően a kisebb, alacsonyabb fenntartási költséget jelentő ingatlanba költözés, vagy olyan határozott idejű lakásbérleti konstrukció, amely lehetővé teszi az adós számára a bérleti időszak lejártakor az ingatlan visszavásárlását. A jegybank emelllet azt javasolja, hogy az adós önkéntesen vegyen részt az állami adósságrendező programok valamelyikében.

A nem teljesítő hitelek teljesítővé válása - ezáltal a végrehajtási eljárások megindításának megelőzése - kizárólag az adósok, az adóstársak, a kezes és a zálogkötelezett jóhiszemű együttműködése esetén valósulhat meg. Fontos ezért, hogy a pénzügyi intézményektől érkező leveleket, megkereséseket különös figyelemmel kezeljék az érintettek még abban az esetben is, ha esetleg korábban nem fordítottak erre kiemelt figyelmet - zárja közleményét a jegybank.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 13:25
Egy prágai székhelyű putyinista propagandaoldal kifejezetten arra a célra jött létre, hogy az Európa...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem