A végtörlesztők is kaphatnak vissza pénzt a bankoktól?

Pénzcentrum
2014. szeptember 10. 10:02

Pénteken benyújtják, jövő héten tárgyalnak a bankokat elszámoltató törvényről - árulta el Rogán Antal a Magyar Nemzetnek. Kamatemelési moratóriumról is szó van.

Pénteken nyújtja be a kormány azt az előterjesztést, amellyel a bankok tisztességtelenül felszámított díjainak visszafizetését szabályozzák majd. Erről a parlament jövő héten tárgyal majd, ezt követően pedig akár már szeptember 24-én szavazhatnak is róla a képviselők. Az elszámolás a már lezárt szerződéseknél készpénzben, a még élőknél a tőke csökkentéseként történhet - tette hozzá.

Rogán szavai szerint a kormánynak döntenie kell arról is, hogy bevezetnek-e kamatemelési moratóriumat arra az időre, amíg kidolgozzák a "fair bank- és hitelrendszer szabályait".

A Portfolio elemzői véleménye szerint a hivatkozott cikk bevezetőjéből kiderül, hogy a szerkesztő nem a kedvezményesen végtörlesztők, hanem a lezárt szerződéssel rendelkezők kapcsán kérdezi meg Rogán Antaltól, hogy az elszámoltatás a végtörlesztőkre is vonatkozik-e majd.

Ez egyébként egy nem túl jó kérdés, hiszen azt már eddig is tudtuk a törvényből, hogy a lezárt szerződéssel rendelkezőkre is vonatkozik az elszámolás, egyes kivételekkel, mint például a kedvezményes végtörlesztők. De Rogán Antal félreérthette ezt a kérdést:

MNO:"Azokra is vonatkozik, akik végtörlesztettek?

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Rogán: Erről a kérdésről dönteni kell a frakcióülésen. Szerintem, aki végtörlesztett és vele szemben tisztességtelenül jártak el, azoknak ugyanúgy visszajárnak a forintjai a Kúria döntése alapján. A mai állás szerint egyenként kell pert indítaniuk ennek érdekében."

A válasz első fele még vonatkozhatna a nem kedvezményes végtörlesztőkre, a második fele, vagyis hogy pereskedniük kell ezért, már nem. Tehát elképzelhető, hogy egy rosszul feltett kérdésre válaszolva Rogán mégis a kedvezményesen végtörlesztőkről beszél, így akár még az is előfordulhat, hogy ők is viszontláthatnak később valamit a "tisztességtelenül elvett" forintokból annak ellenére, hogy már egy jelentős kedvezményt kaptak.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. augusztus 12. 15:06
A magyar megtakarítók néhány év alatt kaptak gyorstalpalót inflációból, kétszámjegyű kamatokból, for...
Bankmonitor  |  2026. augusztus 12. 09:23
Június végén lejárt a bankszámladíjakra vonatkozó díjstop, júliustól pedig több banknál drágult a ba...
ChikansPlanet  |  2026. augusztus 7. 08:00
A városi hőségnek évente 350 ezren esnek áldozatául. Két friss kutatás egybehangzó eredménye szerint...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 12. szerda
Klára
33. hét
Augusztus 12.
A fiatalok világnapja
Augusztus 12.
Az elefántok napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. augusztus 12. 20:58
Agrárszektor  |  2026. augusztus 12. 20:29