9 °C Budapest

Tényleg nem tudunk majd hitelt felvenni, ha ezt bevezetik?

Pénzcentrum
2014. augusztus 11. 05:32

Nagy munkában van a jegybank: a hitelek THM-jének csökkentésén dolgoznak a Szabadság téren. Ez - bár elsőre jól hangzik a hitelesek számára - sok fontos kérdést felvet. Lehetséges-e például, hogy a lakosság is veszítsen a maximális kamatok csökkentésén? És egyáltalán: mekkora lehet hitelünk maximális THM-értéke most?

Az MNB már elemzi, hogy indokolt-e a teljes hiteldíj mutató (THM) plafonjának felülvizsgálata és csökkentése

 - nyilatkozta a minap Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke. A jelenlegi szabályozás elég tág keretet szab ugyanis a hiteleknek, illetve csak két csoportba sorolja a kölcsönszerződéseket - annak ellenére, hogy ennél jóval sokszínűbb a hitelezési paletta.

Ennyit fizetünk a hitelekért ma

A törvény a jegybanki alapkamathoz képest határozza meg a maximális THM-et, így hiteltípustól függően 24 vagy 39 százalékponttal lehet magasabb. Lényeges, hogy nem feltétlen az aktuális alapkamattal kell számolni, jelenleg a júniusi alpkamat érvényes,így a szabályozás szerinti maximum jelenleg 26,4, illetve 41,4 százalék.

Mi alapján hasonlíthatóak össze az egyes hitel termékek?

A hitelek esetében ezt legkönnyebben a Teljes Hiteldíjmutató (THM) alapján tehetjük meg. Ez megmutatja, hogy a tőkén felül mekkora összeg visszafizetésére kell majd számítanunk a hitel felvétele után.

Mit mutat a THM?

A hitelért nem csak kamatot fizetünk. A kamaton felül az igénybevételért és a folyósításért a bank különböző díjakat, költségeket (pl. értékbecslés díja, kezelési költség) is felszámíthat, melyek növelik a ténylegesen visszafizetendő összeget. Fontos tudni, hogy vannak olyan költségek, melyeket a THM nem tartalmaz. Ilyen például a késedelmi kamat, a közjegyzői díj és a futamidő hosszabbítás költsége. (MNB)


Az alacsonyabb kategóriába (alapkamat+24 százalék) tartoznak a lakáshitelek, autóhitelek (igaz, inkább a lízingszerződések jellemzőek ebben a kategóriában) és a személyi kölcsönök. Ez utóbbiak esetén viszont megengedett a magasabb THM is (alapkamat+39 százalék), ha szerződésben meghatározott céllal veszik fel a hitelt. A hitelkártyáknál, folyószámlahiteleknél és áruhiteleknél viszont szintén találkozhatunk magasabb kamatokkal, mivel a törvény kivételként kezeli őket.

Ha összehasonlítjuk a mai kamatokat az egy évvel ezelőttiekkel, akkor azt láthatjuk, hogy míg a jegybanki alapkamat valamivel kevesebb, mint két százalékkal csökkent (1,9), addig a hitelek átlagos kamatlába szinte kivétel nélkül ennél nagyobb mértékben lett alacsonyabb. A leginkább szembetűnő esést az áruhitelek esetén láthatunk, ezek a kölcsönök több mint 6 százalékkal lettek olcsóbbak.

Megnéztük, hogy melyik hiteltípus esetén találunk ki kirívóan magas THM-et, és kiderült, hogy a hitelkártyák esetén a mutató gyakran megközelíti a maximális értéket, több szolgáltatónál is találtunk 40 százalék feletti THM-et.



Miért jó az MNB ötlete? Pro és kontra

A THM maximalizálásának köszönhetően a kamatlábak csökkenhetnek, és ezáltal a törlesztőrészletek is esésnek indulhatnak. Ezzel megkönnyíthetik és olcsóbbá tehetik a lakosság számára a hitelek felvételét, a hitelezés beindulása pedig a bankoknak is pluszbevételt jelenthet

Ugyanakkor lehetséges, hogy olyan alacsony kamatokkal lehet hitelezni, ami a kevésbé tehetőseket kiszorítja a hitelezésből, vagyis nem tudnak majd kölcsönt felvenni, egész egyszerűen azért, mert túl nagy kockázatot jelentenek a banknak.

Akik ilyen módon kiszorulnak a banki hitelezésből, azok nagy valószínűséggel feketén oldják meg a kölcsönfelvételt, vagyis nem elképzelhetetlen, hogy az uzsorások malmára is hajtja majd a vizet a szabályozás.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Természetesen sok múlik azon, hogy milyen lesz a szabályozás, hiszen ha a maximális THM-et kellő körültekintéssel alakítják ki, az hosszú távon a jelenleginél egészségesebb hitelpiachoz vezethet.

Milyen szabályozás jöhet?

Alapvetően két irányba indulhat el a jegybank:

  • A mostani szabályhoz hasonlóan egységesen kezeli a hiteleket
  • Hiteltípus szerint állapítja meg a maximum THM mértékét

Ha a mostani szabályokhoz hasonlóan egységesen kezeli a hiteleket, akkor bizonyos típusoknál elérhet kamatcsökkenést, azonban a leginkább elterjedt lakáshitelekre elég kis hatással lehet.

Ha viszont hiteltípus szerint állapítja meg a jegybank a THM maximumát, akkor külön szabályozhatja a népszerű lakáshiteleket vagy például a személyi kölcsönöket. Ez azért lényeges, mert eltérő kamatszintek mellet juthatunk hozzá ezekhez, vagyis a szerződések eltérnek mind jogilag, mind kockázat szempontjából. Ennek köszönhetően a hitelek árazásához és jogi környezetéhez igazodna a szabályozás is.

Van az MNB asztalán egy másik javaslat is, ami a hitelpiac egészségesebbé tételét szolgálja, és jóval előrehaladottabb állapotban van. Ez nem más, mit a jövedelemarányos törlesztőrészlet és a kötelező jövedelemigazolás kérése hitelfelvételkor. Ez a két javaslat ugyanis jó irányba mozdíthatja el a hitelezést, így lehetséges, hogy a THM maximum szabályozására már nem lesz szükség.

A THM-re vonatkozó jelenlegi szabályozás:

265. § (1) A pénzügyi intézmény - a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel - fogyasztónak nem nyújthat olyan kölcsönt, amelynek a teljes hiteldíj mutatója meghaladja a jegybanki alapkamat 24 százalékponttal növelt mértékét.
(2) Hitelkártya-szerződéshez vagy fizetési számlához kapcsolódó, vagy a mindennapi élet felszerelési tárgyainak, tartós fogyasztási cikkeinek (ide nem értve a gépjárművet) megvásárlásához, szolgáltatások igénybevételéhez nyújtott kölcsönre, valamint a kézizálog fedezete mellett nyújtott kölcsönre vonatkozó teljes hiteldíj mutató nem haladhatja meg a jegybanki alapkamat 39 százalékponttal növelt mértékét.
(3) E § alkalmazásában az érintett naptári félévet megelőző hónap első napján érvényes jegybanki alapkamat irányadó az adott naptári félév teljes idejére.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
iO Charts  |  2026. március 21. 10:56
Miről szól a Piaci Impulzus rovat? Nem tudom, tisztában vagytok-e vele, de egy alapos fundamentális...
Bankmonitor  |  2026. március 21. 09:12
Orbán Viktor és Panyi Miklós Facebook oldalán is olyan üzenet jelent meg, ami alapján kiterjesztheti...
MEDIA1  |  2026. március 20. 22:01
Több mint egymillió forintos bírságot kapott a Duna Médiaszolgáltató az NVB-től elfogult hírszolgált...
Összkép  |  2026. március 20. 19:21
Hogyan lesznek tapasztalt szakemberek, ha a betanulók feladatait átveszi az AI? Feje tetejére állhat...
NAPTÁR
Tovább
2026. március 21. szombat
Benedek
12. hét
Március 21.
Az erdők világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. március 21. 17:14