15 °C Budapest

Végtörlesztők serege ostromolhatja a takarékokat?

Pénzcentrum
2011. október 10. 13:07

A Pannon Takarék Bank volt az első, mely kifejezetten a végtörlesztő devizahiteleseknek szánt forinthitellel, a Somogy Takarék pedig, amelyik rendkívül kedvező, 8 százalékot közelítő hiteldíjjal állt elő az elmúlt hetekben. Miközben mások kamatot emelnek, a széles fiókhálózattal rendelkező takarékszövetkezeti szektor tárt ajtókkal várja a devizahiteleseket. A hitelezési szándék megvan, jó a szektor likviditási helyzete, a legtöbb helyen a tőkével sincs gond. Méretük és kapacitásuk azonban nem végtelen, így aligha fognak tudni 30 milliárd forintnál több lakáshitelt kihelyezni a rendelkezésre álló kevesebb, mint öt hónapban. Ez nem éri el a kiváltásra váró deviza alapú jelzáloghitel-állomány egy százalékát, emellett úgy tudjuk, nem nagyon lesz a közeljövőben 10 százalékos THM-nél kedvezőbb hitelajánlat a takarékszövetkezetek palettáján sem.

Az érdeklődés nagyon nagy a takarékoknál: a Portfolio.hu több helyről származó értesülései szerint égnek a telefonvonalak a teljesen magyar kézben lévő takarékszövetkezeti szektor fiókjaiban, és budapesti devizahitelesek százai keresik annak lehetőségét, miként tudnának kedvező kondíciójú hitelhez jutni valamelyik vidéki takarékszövetkezetnél. A szektor közel 80 százalékát lefedő Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (érvelése szerint mivel nem hitelintézet) nem csatlakozott a Bankszövetség alkotmánybírósági beadványához (igaz, ez tagjai számára lehetséges), és a szektor kommunikációja is arra utal, szeretnének minél több devizahitelest elhódítani a nagyoktól. Erre minden esélyük meg is van, hiszen több mutató alapján is sokkal jobbak a takarékok hitelezési lehetőségei, mint a bankokéi.

Alacsony devizahitel-arány

Minél nagyobb ma egy hitelintézet deviza alapú jelzáloghitel-állománya, annál nagyobb a várható vesztesége, hisz a frankhitelek esetében (jelenlegi árfolyamon) az állomány 25 százalékát, az euróhitelek esetében 16 százalékát kell leírniuk veszteségként a végtörlesztést választó devizahitelesek esetében. A bankokkal összevetve a takarékszövetkezetek kellemes helyzetben vannak: míg előbbieknél 70 százalék, utóbbiaknál 14 százalék a deviza alapú háztartási hitelek aránya. A szektor maximális vesztesége legfeljebb közel tízmilliárd forint a bankok közel ezermilliárdjával szemben. A végső veszteség a végtörlesztők arányától függ, de semmi sem indokolja, hogy náluk nagyobb legyen a veszteségek aránya, mint a bankoknál.

 


Magas likviditás

Gyakran hivatkoznak a szektor vezetői a takarékszövetkezetek 500-600 milliárd forintos "szabad forintforrására". A PSZÁF statisztikái szerint július végén a forgatási célú értékpapírok 20 százalékos, a jegybanki és bankközi betétek pedig 18 százalékos arányt képviseltek a takarékszövetkezetek mérlegében, míg a bankoknál ez az arány 10 százalék, illetve 5 százalék volt. A bankok 152 százalékos hitel-betét mutatójával szemben ráadásul a takarékszövetkezetek csak 52,6 százalékos hasonló aránnyal rendelkeztek. Amennyiben tehát elindul a takarékszövetkezetek hitelexpanziója, az megoldható a portfóliójukban lévő likvid eszközök hitelre történő "cseréjével", új forrás bevonása nélkül is. Amennyiben azonban a hitelezés "túlnőné" mérlegfőösszegüket, központi bankjuk és elsődleges bankközi piaci partnerük, a Takarékbank nyújthatna számukra plusz finanszírozást is. Mivel azonban a hitelállomány nem növelhető a végtelenségig többek között a tőkekövetelmények miatt sem, erre aligha fog sor kerülni. A hitelkihelyezéseket tehát meglévő forrásaikból képesek lesznek finanszírozni a takarékszövetkezetek.

 


Nagy fiókszám

Az Országos Takarékszövetkezeti Integrációhoz tartozó takarékszövetkezetek a szervezet közlése szerint csaknem 1500 fiókkal rendelkeznek. Ez a szám csaknem négyszerese a legnagyobb hazai bank, az OTP fiókszámának, és nagyobb, mint az összes hazai nagybank fiókszáma. Ez nagy fegyvertény abban az időszakban, amikor a fiókon kívül értékesítő hitelközvetítők jóval mérsékeltebb szerepet játszhatnak az új hitelkihelyezésekben, mint 2008-at megelőzően. Utóbbinak nem elsősorban a hitelközvetítők díjazásának törvényi tiltása az oka, hanem a puszta tény, hogy a hitelközvetítők száma mára a korábbi több tízezerről mintegy 2500 főre csökkent.


Termékfejlesztés, THM

A takarékszövetkezetek jó része a végtörlesztésről szóló törvény kihirdetésére már felkészült arra, hogy kifejezetten a végtörlesztő devizahitelesek számára kínált konstrukcióval hívja fel magára a figyelmet. Így került a képbe először az idén év elején bankká átalakult Pannon Takarék Bank, mely 10,7 százalékos (mára vélhetően a megnövekedett érdeklődés miatt 11,4 százalékosra növelt) hitelajánlattal. A Somogy Takarék pedig a közelmúltban akár 8,37 százalékos THM mellett hitelkiváltást szolgáló konstrukcióval állt elő, úgy tudni azonban, a szövetkezet "alulárazta" magát, és a közeljövőben - szintén a nagy érdeklődésre, illetve saját hosszú távú nyereségességére való tekintettel magasabb hiteldíjra áll vissza.

Ne maradj le a 10 millió forintos támogatásról!

Egyre több család igényli a babaváró hitelt. A termék népszerűsége nem véletlen, a feltételek teljesítése esetén ugyanis nem kell visszafizetni az akár 10 milliós támogatást. Külön ki kell emelni, hogy a babaváró program 2021 keretében felvett személyi hitel szabad felhasználású, azaz bármire elkölthető. Fontos tudni ugyanakkor, hogy a babaváró hitelhez minden bank más feltételeket szab: például más az elvárt minimális jövedelem és a jövedelem terhelhetősége. A megújult Pénzcentrum babaváró hitel kalkulátor az aktuális banki feltételek alapján pontosan megmondja, melyik banknál milyen feltételekkel kaphatsz kamatmentes hitelt. Kalkulátorunkban egy kattintással megtudhatod, hogy a jövedelmed alapján mely bankoknál érhető el számodra a babaváró hitel. Ne maradj le a támogatásról, még akkor sem, ha nem tervezel gyereket, mert ügyesen befektetve még így is megérheti igényelni a babaváró hitelt. (x)

A takarékszövetkezetek termékfejlesztésében jelentős szerep hárul a Takarékbankra, különösen ami a TakarékPonthoz tartozó 25 takarékszövetkezet illeti. A bank 10,5-11 százalékos THM-mel rendelkező, hamarosan megjelenő forinthitele értesüléseink szerint hamarosan megjelenik a piacon, a takarékoknak ugyanakkor nem kötelességük követni ezt az árazást. Így könnyen előfordulhat, hogy egyes takarékok - agresszív hitelezésben bízva - alacsonyabb hiteldíjat állapítanak meg, ez azonban várhatóan egyáltalán nem lesz tömeges jelenség.

Kis "felségterület"

Egy takarékszövetkezet elvileg az ország bármely területén lakó ügyfélnek nyújthat hitelt, a megnövekedett érdeklődésre és saját kapacitásaira hivatkozva azonban könnyen arra kényszerülhetnek a szereplők, hogy jelentősen korlátozzák a potenciális ügyfelek körét. Jó példa erre a már említette takarék, amely az alacsony hiteldíjú terméke megjelenését követően kénytelen lett az alábbi tájékoztatással élni honlapján:

"Tájékoztatjuk a Tisztelt Ügyfeleket, hogy a Somogy Takarék Szövetkezet a korlátozott lehetőségei miatt elsősorban a saját és a működési körzetébe tartozó (Somogy megye és Nagykanizsa) ügyfelei devizahitel kiváltását tudja biztosítani. Javasoljuk, hogy a lakóhelyük körzetében lévő Takarékszövetkezeteket keressék fel konkrét igényeikkel."

Úgy tudjuk, a takarékszövetkezeti integráció vezetői sem számítanak arra, hogy országosan 30 milliárd forintnál nagyobb hitelösszeget helyeznének ki a következő hónapok devizahitel-kiváltási hullámában, és a legnagyobb takarékoknál is legfeljebb 1-2 milliárdos állománynövekedésre számítanak. A teljes (augusztus végi adatok szerinti) 5088 milliárd forintos deviza alapú jelzáloghitelállományhoz képest ez kevesebb, mint 1 százaléknyi hitel kiváltását jelentheti. Ez a magyar hitelpiac felforgatására nem lesz elegendő, de arra igen, hogy a takarékszövetkezetek jelenlegi 4% körüli hitelállomány szerinti részesedését 5 százalék környékére növelje, és több ezer új ügyféllel gazdagodjon a szektor. Hitelállományuknak pedig közel 10 százalékos növekedését jelentené, ami nagy szó a teljes magyarországi hitelpiac folyamatos visszaesése idején.

 

 

EZT OLVASTAD MÁR?