14 °C Budapest

Elkaszálná a bankokat a bíróság, a hitelesek is bukhatják

Pénzcentrum
2011. szeptember 25. 08:07

Már a legfelsőbb bírósághoz került a Partiscum XI. Takarékszövetkezet egyoldalú szerződésmódosításait megtámadó per. Döntése valóban nagyban befolyásolhatja a hazai hitelezést, de hogy jó irányba-e az már kérdéses. Ami érthető lenne az törvényellenes, ami minden józan észnek ellent mond az elfogadható - legalábbis a bíróság döntése alapján. Mi lesz ezeknek a következménye?

A devizahiteleknél általában a forrásköltség változása az egyik meghatározó tényező, ami miatt csökkennek a bankok jövedelmei egy-egy hitelügyleten. Hiszen ekkor a hitelintézet magasabb áron (kamat) tud kölcsönkérni devizát. Kamatnövekedés két okra vezethető vissza, az egyik az országkockázat, a másik a deviza területén meghatározó általános bankközi kamatláb. A szegedi ítélőtábla döntése lényegében minden ezekre visszavezethető hiteldrágítást érvénytelenné tett ítéletében. Szintén semmisnek ítélt minden olyan, az ügyfélnek kedvezőtlen kamat-, díj vagy költségváltoztatás, ami a hitelintézetre kötelező szabályozók megváltozásából vagy valamilyen jegybanki rendelkezésből fakadóan korábban minden akadály nélkül beépülhetett a hiteltörlesztőkbe - írja az Index. Az egyoldalú kamatemelések gyakorlatát viszont egyetlen esetben, az ügyfélkockázatok emelkedésére hivatkozva elfogadhatónak tartotta a bíróság. Ez utóbbi döntés indoklása szerint a hitelintézet köteles a betétesek érdekeit is szem előtt tartani, ezért elfogadhatatlan, ha a kölcsönszerződések miatt az ő kockázataik indokolatlanul, jelentősen megemelkednek.

Pénzcentrum vélemény
De ez miért nem merül fel az első két esetben is? Jogilag semmilyen formában nem akarjuk értelmezni vagy kommentálni a döntést, de ha át megy az egész a Legfelsőbb Bíróságon és a gyakorlat átültetődne a hazai hitelezés amúgy is haldokló rendszerébe, akkor az biztosan káros lenne a bankszektorra, és a jövő hitelfelvevőire egyaránt.

A bíróság mind a három döntése teljesen hibás (legalábbis, ha olcsó kölcsönöket és prudens hitelezést akarunk), káros lenne nem csak a bankoknak, de nekünk ügyfeleknek is. Ahol tilt, ott engedni, ahol enged, ott tiltani kellene! A működése során felmerülő kockázatokat nem terhelheti rá ügyfeleire egy hitelintézet sem - érvel a bíróság. Indoklása szerint ez más vállalatok esetében sem megszokott. Viszont az nagy eltérés más cégek gyakorlatában, hogy ők ritkán kötnek vállalásokat 10-20 éves távon. Egy lakossági jelzálogszerződés viszont ilyen időtávra íródik. Ha létezik is ilyen vállalás az ipari szektorban akkor az jelentős túlárazással kerül megkötésre. Ez esetekben a túlárazás mértéke fedezi a főbb kockázatokat!

Ez történne a banki hitelszerződések esetében is, amennyiben a bankok nem tudják áthárítani a hosszabb időtáv során felmerülő költségeiket a hitelfelvevőkre, akkor nem 9,5-10 százalékos THM-mekkel tudnénk felvenni jelzáloghitelünket, hanem ennél jóval magasabb értéken, mondjuk 14-15 százalék körül, időtávtól függően. Ez sem ügyfélnek sem banknak nem jó, mi drágán jutunk hitelhez, a bank viszont alacsonyabb kereslettel számolhat! Ez kinek lenne jó?

Nézzük a másik elhibázott döntést , ahol a bíróság a bankoknak engedve erkölcsileg is elfogadhatónak tartja a kamatnövelést. Az ügyfélkockázatok azok a tényezők, amik a hitelek bedőlésének arányával és fedezettségével vannak összefüggésben. Bíróság érvei szerint ezt ráterhelheti a még aktív (fizető) ügyfeleire, hiszen védenie kell a betétesek pénzét. Már az sem érthető, hogy a forrásköltségek változásánál miért nincs ez így, de az már főképp nem érthető, hogy más hitelek bedőléséért miért lenne erkölcsös az aktív hiteleseket terhelni?

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Hiszen épp az erkölcsösséget kérdőjelezte meg a szegedi ítélőtábla ítéletében, jogszerűtlenséget nem állapított meg. Az ügyfélkockázat növekedésének okaira viszont a bankoknak minden épeszű érv szerint fel kell készülnie a hitelek teljes futamidejét illetően. Legalábbis ha ezt nem várjuk el tőle, mi alapján kényszerülnének rá, hogy csak olyan esetekben hitelezzenek, amikor megtérülést is reálisnak látják. Nem végeznének megfelelő kockázatkezelést, ügyfélértékelést és - minősítést, ezzel ugyancsak megdrágulnának a hitelek, de most már csak a jó adósoknak! Ez sem jó, se nekünk (legalábbis hitelre vágyó s azt visszafizetni is akaróknak), sem a bankoknak! Másik nagyszerű érv ez utóbbi ítélet ellen ugyancsak egy másik szektorból, bár ez most nem jutott eszébe a bíróságnak, hogy a boltokban sem kerül többe a Túró Rudi, csak azért mert a szomszéd kamasz fiú épp előttem elcsent egyet! A hitelemért sem akarok emiatt többet fizetni!

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. május 13. 16:10
A Ferencvárosi Önkormányzat pályázatot hirdet a Ferencvárosi Média Nonprofit Kft. ügyvezetői posztjá...
Kiszámoló  |  2025. május 13. 10:54
A tegnapi hozzászólásokból az jött le, hogy rengetegen úgy gondolják, hogy mennyire olcsó az áram Ma...
Holdblog  |  2025. május 13. 07:49
Számos fociklub jut csődközelbe, egyesek konkrétan át is élik, vagy tulajdonosuk jut hasonló sorsra.
KonyhaKontrolling  |  2025. május 13. 07:45
Már rég nem újdonság a buy now, pay later fizetési séma, de most találtam egy terméket, ami több sze...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 13. kedd
Szervác, Imola
20. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Árfolyamok!
A legfontosabb magyar és nemzetközi részvény és devizaárfolyamok ÉLŐBEN!
Most nem