Intenzív, több százmilliárd forintot megmozgató forinthitelezési verseny indulhat a kedvezményes végtörlesztés hatására a következő hetekben Magyarországon. Minél több devizahitelt forintosítanak a mostani devizahitelesek, annál nagyobb lehet a bankszektor vesztesége. Több nagybank ezért a veszteségeit igyekszik majd minimalizálni, mások viszont tömeges ügyfélszerzésre és forinthitelezésre használhatják fel a kormány által felkínált öt hónapot. Sokan az OTP-t, az FHB-t és a takarékszövetkezeteket emlegetik a lehetséges nyertesek között, a Portfolio.hu értesülései szerint azonban az egyik olasz tulajdonú nagybank és a Fundamenta-Lakáskassza már kezébe is vette a startpisztolyt. Megvizsgáltuk, pénzügyi adottságaik alapján mely hitelintézetek a legesélyesebbek a következő hónapok hitelkiváltási versenyében.
Következtetésünk, hogy a legrosszabbul a két osztrák tulajdonú nagybank járhat. Az OTP, az UniCredit és a Budapest Bank viszont a nagyok közül a legjobb pénzügyi pozíciókkal rendelkezik ahhoz, hogy fontos szerepet vállaljon a forinthitelezési versenyben. A kisebb hitelintézeti szereplők közül az FHB, a Fundamenta és néhány magyar tulajdonú kisbank (pl. Gránit Bank, Széchenyi Bank) mellett a nagyobb takarékszövetkezetek is aktívabbak lehetnek az átlagnál. A kamatverseny lehetőségei ugyanakkor korlátozottak: a stabilitási kockázatok erősödése a jelenleg 9-10%-os THM-mel futó forinthitelek kamatszintjének emelkedését okozhatja. Ebben az esetben az is elképzelhető, hogy a forinthitel-háború gyorsan kifullad, így megindítása önmagában is kockázatos lépésnek bizonyul bármely hitelintézet számára.
A játékelmélet fogolydilemmaként ismeri azt a helyzetet, melybe a kedvezményes végtörlesztésről szóló kormányzati döntéssel kerültek a bankok. Minél többen lépnek be a forinthitelezési versenybe, és minél több ügyfél végtörleszt (döntően vélhetően forinthitelből), annál nagyobb lesz a bankok leírási vesztesége. Az egyes bankok érdeke, hogy minél kevesebb saját ügyfél végtörlesszen, más bankoktól viszont minél több ügyfél jöjjön át. Egyszerűen belátható, mindez a kisebb devizahitel-portfólióval, de megfelelő hitelezési képességgel rendelkező bankok malmára hajtja a vizet. A vesztesek pedig azok a bankok lehetnek, amelyeknél a legnagyobb a deviza alapú jelzáloghitelek aránya, a végtörlesztés miatti veszteségek nyomán ugyanis kevés lehet a tőkéjük ahhoz, hogy intenzíven hitelezzenek.
Ki lesz a legbátrabb?
A bankok végtörlesztésből származó közvetlen, kezdeti vesztesége egy meghatározott részvételi arány és árfolyam fényében már kalkulálható, hogy azonban benevez-e egyik vagy másik hitelintézet a forintosítási versenybe, az egyedi pénzügyi mutatóitól is nagyban függ. E mutatók széleskörűen 2010 végére vonatkozóan érhetők el.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A használt pénzügyi mutatók alapján az általunk összeállított (természetesen bizonyos fokig szubjektív) lista azt mutatja, hogy a forinthitelezésre az OTP után az UniCredit és a Budapest Bank rendelkezik a legjobb adottságokkal. Náluk ráadásul az átlagnál alacsonyabb a lakossági devizahitel-állomány, így potenciális veszteségeik is viszonylag kicsik.
A figyelembe vett adatok egy része ugyanakkor egy múltbeli időszakra vonatkozik, és nem felétlenül tükrözi a jelenlegi állapotot. A Portfolio.hu értesülései szerint az egyik olasz nagybank a korábbiakhoz képest is felkészültebben várja a forinthitel-boomot. A fenti adatok alapján valószínű, hogy ez nem a CIB, hanem az UniCredit. A bank ezt firtató kérdésünkre kitérő választ adott. A bankcsoport régiós vezetőjének minapi nyilatkozata viszont egyenesen arra enged következtetni, hogy az UniCredit részéről a közeljövőben nem számíthatunk magyarországi (hitelezési vagy egyéb) expanzióra.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








