Akit érint, tudja, milyen nagy anyagi terhet jelent egy család számára a hitel törlesztőrészletének drámai megemelkedése. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) közelmúltban publikált adatai érdekes adalékkal szolgál annak összesítéséhez, mekkora mértékben növekedett az elmúlt években a magyar háztartások törlesztési terhe.
Közhely, hogy a forint gyengülése a devizahitelek tőketartozásának emelkedését vonja maga után még fegyelmezett hiteltörlesztés mellett is. Az árfolyamváltozások és a kevésbé gyakori, ám megtörtént banki kamatemelések eredményeként az átlagos havi háztartási törlesztőrészlet nagysága ma Magyarországon 27%-kal nagyobb, mint 2008 szeptemberében, a válság kezdetén, pedig ebben a forinthitelek is benne foglaltatnak. A 27% a régióban a legmagasabb értéknek számít.

A
háztartások hiteltartozása ma a GDP mintegy 31%-ára rúg, amelynél
magasabb arány a régióban csak két balti országban, Észtországban és
Lettországban figyelhető meg. A háztartási törlesztőterhek GDP-hez mért
arányában is harmadikak vagyunk 5,4%-kal.

A
lakossági devizahitelezés árfolyamszempontból rendkívül rossz
időzítéssel, a kamattámogatási rendszer 2003. évi szigorítását követően
indult el Magyarországon. A hitelfelvételek többsége az erős
forintárfolyammal jellemezhető időszakokra koncentrálódott. Az
árfolyamvolatilitás azóta jelentősen megnőtt, így a frank árfolyama a
2008. július 30-ai 141 forintos mélypontjáról mára 200 forint fölé nőtt,
igaz, idén szeptember 8-án már a 225 forintot is meghaladta. Az euró is
széles spektrumot járt be: a 2008. július 18-ai mélyponton 229, a 2009.
március 6-ai csúcsponton viszont 316 forintot ért.

Az
erős forint korszaka, azaz 2008 nyara óta eltelt időszak nagy részében
jóval nagyobb mértékben drágult a frank a forinthoz képest, mint az
euró, ezért a devizahitelesek közel 90%-át kitevő frankhitelesek terhei
nagyobb mértékben növekedtek, mint az euróhiteleseké. Az elmúlt két év
frankerősödésének jó része azonban a magyar gazdaságpolitika
teljesítményétől függetlenül következett be: máig az erősödés közel
55%-át a frank-euró keresztárfolyam indokolta.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 63 632 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől a K&H Bank (THM 10,82%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az
MNB adataiból kiderül: 2005 óta a frankhitelek közel 70 százalékát 145
és 165 forint közötti frankárfolyam mellett vették fel az ügyfelek.
Esetükben a felvételkori teljes hiteldíj mutatótól (THM) függően
általában 30-40%-os törlesztőrészlet-emelkedés következett be az induló
törlesztőrészlethez képest, vannak azonban, akik több mint 50%-os
növekménnyel szembesülnek.

A
fentiek eredményeként egészen drámai törlesztőrészlet-növekedés
következett be az egyes háztartási jövedelem-kategóriákban 2007 és 2010
között. Leginkább az idén nettó 100-150 ezer forintot kereső háztartások
törlesztőterhe emelkedett, jövedelemarányosan átlagosan több mint a
duplájára.

Mindezek következtében rekordot döntött a nem teljesítő hitelek aránya a magyar bankszektorban, erről itt olvashat!
Hiába rakétázik a forint árfolyama, csúnya feketeleves várja azokat, akik így fektetik be a pénzüket
A cseh korona és a lengyel zloty árfolyama az elmúlt négy évben alig változott az euróhoz képest.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







