A bankoknak maguknak kell eldönteniük, ösztönzik-e kedvezményekkel a devizahitelek forint alapúra váltását - hangzott el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) sajtótájékoztatóján.
Tavasszal, nyár elején több ötlet is megjelent a médiában a devizahitelek tömeges forintra váltásával kapcsolatban - emlékezett Nagy Márton, az MNB Pénzügyi Stabilitás szakterületének helyettes vezetője. Mint elmondta, gyors felépülés és lassú leépülés jellemezte/jellemzi a devizahitelállományt Magyarországon. Hirtelen átváltásuk növelhetné az ország sérülékenységét.
Az MNB számításai szerint ha jelenlegi devizaárfolyam- és hitelkamatok mellett történne az átváltás, több százmilliárd forint lenne a költsége. Ha felvételkori árfolyam és THM mellett történne ez, annak költsége a több ezer milliárd forintot is elérné. Az átváltás nem változtatja a háztartások hitelállományát, így a külső adósság (55% a GDP arányában) változatlan marad. Ekkor a háztartások nyitott árfolyampozíciója eltűnik, azonban ezt más szektoroknak át kell venniük. A bejelentés és az átváltás között ráadásul a piaci árfolyam-reakciók miatt óriási veszteségek keletkezhetnek.
Az állam és a jegybank is át tudná vállalni a devizahitelek kockázatait (az állam devizakötvény-adósság növelésével, a jegybank a devizatartalékok felhasználásával) közvetlen forintgyengülés nélkül, a konszolidált állam jelenleginél jóval nagyobb átvállalt árfolyamkockázata miatt azonban indirekt módon mégis bekövetkezhet a forintgyengülés. A tanulmány harmadik fő következtetéseként Nagy Márton elmondta: a devizahitelek forintra váltása helyes út lehet, de csak fokozatosan szabad megtenni.
Most közölte az ügyészség: elutasították a gyanusítottak panaszait a Matolcsyt is érintő nyomozásban
A nyomozás Simor Andrásnak, az MNB Matolcsy Györgyöt megelőző elnökének egy interjúja alapján indult áprilisban.
Egy vagyont bukhat, aki ezt benézi: ezen a rejtett buktatón úszhat el a magyarok kedvenc lakáshitele
Az idei év első felében is a támogatott lakáshitelek tartották mozgásban az ingatlanpiacot:
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







