-7 °C Budapest

Minden hatodik lakáshiteles az Erste Bankot választja

2010. július 30. 11:02

A bank piaci részesedése a lakossági hitelek területén 13,6%, ezen belül a lakáshitelek területén 16,7%, a lakossági betét oldalon pedig 7,8% lett.

Jelentősen növelte üzemi eredményét 2010 első hat hónapjában az Erste Bank Hungary Nyrt.: az előzetes, konszolidált, nem auditált, nemzetközi számviteli szabályok (IFRS) alapján készült jelentése szerint a pénzintézet üzemi eredménye 45,1 milliárd forint volt az időszak végén, ami 21,2%-os növekedés a tavalyi év hasonló időszakához képest. Az adózás előtti eredmény 12,2 milliárd forint volt az időszak végén, ami 42,7%-kal marad el az egy évvel ezelőtti eredménynél. A mérlegfőösszeg az előző év végéhez képest 4,9%-kal emelkedve 3 044 milliárd forinton zárt.

Az eredményekkel kapcsolatban Papp Edit, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója rámutatott: az üzemi eredmény növekedése annak köszönhető, hogy az Erste Bank a válság közepette sem fordult el ügyfeleitől, és következetesen az alaptevékenységére (betétgyűjtés és hitelezés) összpontosítja erőforrásait. Bár az adózás előtti eredmény 2010 első felében elsősorban a hitelezési dinamika csökkenése és a hitelezési veszteségekre képzett tartalékok megemelkedése miatt csökkent, a növekvő üzemi bevétel lehetővé tette, hogy a megemelkedett kockázati költségeket az eredmény sikeresen "elbírja".

Sikeresnek bizonyultak a törlesztési nehézségekkel szembesülő ügyfelek megsegítésére indított különféle programok is, melyeknél az elsődleges cél az volt, hogy a bajba jutott ügyfelek minél kisebb áldozattal vészeljék át a nehezebb időszakot, és fenn tudják tartani fizetőképességüket.

Papp Edit a jelentést elemezve kiemelte: az Erste Bank az első félévben a változatlanul kedvezőtlen makrogazdasági körülmények, a szigorodó szabályozási környezet és a piaci átrendeződések ellenére tartotta helyét a nagybankok sorában. A bank üzemi eredménye 21,2%-kal nőtt az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest, melyben jelentős szerepet játszott a működési költségek 11,3%-os csökkentése. Ennek köszönhetően tovább javult a pénzintézet működési költségeinek a működési bevételekhez viszonyított aránya: 2010 első felében ez az arány 39,3% volt, ami közel 8 százalékpontos javulást jelent az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A lakossági hitelek területén a bank piacrészesedése 13,6%, míg a lakáscélú hitelek területén 16,7% lett. A vállalati hitelek esetében a bank 8,7%-os piaci részarányt ért el. A lakossági betétek területén 7,8%, a vállalati betéteknél pedig 6,9% volt a pénzintézet részesedése az idei év első félévének végén.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az Erste Bank idei terveiről szólva az elnök-vezérigazgató elmondta: az üzleti tevékenység középpontjában továbbra is a lakosságnak, valamint a kis- és középvállalkozásoknak nyújtott szolgáltatások állnak. Az egész 2010-es év kiemelten fontos célja, hogy a bank megbízható partnerként álljon lakossági és vállalati ügyfelei mellett a válság negatív hatásainak kezelésében éppúgy, mint a mindennapi pénzügyeik intézésében.

Az Erste Bank az ügyféligényeket középpontba állító új szolgáltatásokkal és termékekkel kíván 2010-ben is innovatív szereplője lenni a hazai pénzügyi piacnak. A bank célja továbbra is az, hogy a magyar bankpiac olyan meghatározó szereplője maradjon, amely javuló színvonalon, a változó piaci környezethez és az igényekhez folyamatosan és rugalmasan alkalmazkodva szolgálja ügyfeleit - fejezte be Papp Edit elnök-vezérigazgató.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. január 13. 14:39
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) új szakmai elismerést hozott létre A hónap sajtódíja...
Bankmonitor  |  2026. január 13. 12:03
3,3 százalékos éves áremelkedést mért a KSH decemberben, talán ennél is fontosabb, hogy a teljes 202...
Holdblog  |  2026. január 13. 09:53
Ahogy elindul egy ország a gazdasági fejlődés útján, akkor az demokratizálódásban fog lecsapódni - g...
MNB Intézet  |  2026. január 13. 09:28
A futás sokáig nehezen volt értelmezhető gazdasági szempontból. Túl hozzáférhető volt és túl kevés i...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 14. szerda
Bódog
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 13. 19:29