-7 °C Budapest

Időzített bomba a pénztárcákban: óriási baj lesz!

Pénzcentrum
2008. december 16. 09:30

A hitelválság kapcsán most még mindenki szinte kizárólag a jelzáloghitelekről beszél, nem árt azonban előre felkészülni, hogy lesz még a jelenleginél sokkal rosszabb. Világszerte milliók tárcájában lapul meg a következő időzített bomba, mely nem más, mint a hitelkártya. A plasztikhoz kötődő kondíciók drámai változás előtt állnak, és aki nem tart folyamatosan lépést az apró betűs módosításokkal, azt egy csapásra maga alá temetheti az adósságlavina.

Nem árulunk el túl nagy újdonságot azzal a ténnyel, hogy a nemfizetési arány a hitelkártyához kapcsolódó hitelek esetében is emelkedik. A bankok a megnövekedett kockázatot igyekeznek a maguk módján kezelni (beárazni), mely ügyfélszempontból nem jelent mást, mint a hitelkeretek drasztikus csökkentését és a kamat megemelését. Ennyire azonban nem transzparens a helyzet, hiszen akkor alig végezhetne ki valakit a hitelkártya.

A kártyabirtokosok számára alapvető jótanács, hogy a rendelkezésükre bocsátott hitelkeretet 30-40%-nál semmiképp nem szabad jobban kihasználni, ez ugyanis gyakran a kondíciók kedvezőtlen irányú megváltoztatását indukálja egy olyan országban, mint az Egyesült Államok, ahol minden adósról komplex adatbázis áll rendelkezésre.

A nagyobb baj csak azt, hogy a kártyatársaságok mostanában előszeretettel csökkentik ügyfeleik hitelkeretét (egyes előrejelzések szerint 2009-ben 2 ezer milliárd dollárnyi hitelkártyához kapcsolódó hitelkeret szűnhet meg), ezen csökkentés kommunikálása azonban már korántsem mindig megy túl korrekt módon.

Ha az ügyfél nem veszi észre, hogy keretét csökkentették, vagy a csökkentés oly mértékű, hogy nem tud annyit törleszteni, hogy a 30-40%-os arányt fenntartsa, akkor számolhat a kondíciók romlásával, mely méginkább megnehezíti a helyzetét. A gond csak az, hogy a jelenlegi szabályozás lehetőséget ad a bankoknak arra, hogy a már fennálló tartozásra is megemeljék a kamatot, ne csak az értesítés után felvett hitelre. A 2010 után érvénybe lépő új jogszabályok erre már nem adnak lehetőséget, mint ahogy arra sem, hogy egy kártyabirtokosnak olyan tartozás miatt emeljék a kamatát, ami nem is kapcsolódik a plasztikhoz (pl. közüzemi tartozás miatt, Amerikában ugyanis az adós adatai között ezt is nyilvántartják, ez is befolyásolja a hitelbesorolást).

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A jogszabályi változások bevezetése drága lesz a kártyabiznisznek, mely jelenleg is csökkenő profittal néz szembe. A Fed előrejelzése szerint a hitelkereteket kártyánként átlagosan 2029 dollárral csökkentik majd, a szigorúbb feltételek pedig mintegy 45 millió ügyfelet szorítanak ki a hitelkártyapiacról. És akkor ne feledjük el, hogy az amerikaiak jelentős része már nem csak tartós fogyasztási cikkeket vásárol hitelkártyával, hanem mindennapi fogyasztását is ilyen plasztikkal fedezi...

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. január 13. 14:39
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) új szakmai elismerést hozott létre A hónap sajtódíja...
Bankmonitor  |  2026. január 13. 12:03
3,3 százalékos éves áremelkedést mért a KSH decemberben, talán ennél is fontosabb, hogy a teljes 202...
Holdblog  |  2026. január 13. 09:53
Ahogy elindul egy ország a gazdasági fejlődés útján, akkor az demokratizálódásban fog lecsapódni - g...
MNB Intézet  |  2026. január 13. 09:28
A futás sokáig nehezen volt értelmezhető gazdasági szempontból. Túl hozzáférhető volt és túl kevés i...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 14. szerda
Bódog
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 13. 19:29