Olcsóbbak lesznek a hitelek: megszavazta a parlament

Pénzcentrum
2008. január 17. 08:30

Várhatóan a fogyasztási hitelpiac nagyobb átláthatóságát és a verseny fokozását eredményezi az Európai Parlament által tegnap megszavazott javaslat, mely összességében mintegy 490 millió emberre lehet hatással.

A fogyasztási hitelek piacának szabályozására mindenképpen szükség volt, ugyanis az európaiak kétharmada hitelre veszi a nagyobb értékű dolgokat, mint például az autót, mosógépet vagy éppen hűtőszekrényt. Ennek ellenére a kérdés 2002 óta megoldatlan volt, ugyanis számos pontban nem sikerült egyezségre jutniuk az érintetteknek. Úgy tűnik, most végre pont kerül az ügy végére.

A 2010-től hatályba lépő szabályozás értelmében a fogyasztóknak standardizált információkat kell kapniuk a különböző hitelekről, hogy könnyebben összehasonlíthassák azokat, így a verseny éleződésén keresztül a THM-ek csökkenésére lehet számítani.

Számos EU-országban újdonságként jelenik majd meg, hogy a fogyasztó a hitelfelvételt követő 14 napban visszaléphet az ügylettől, valamint az előtörlesztési díj is maximalizálva lesz.

A döntés a 200-75 000 euro közötti értékű hiteleket érinti, az efölötti kölcsönökre továbbra is országonként eltérő szabályok vonatkoznak.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az új szabályozástól azt várják a szakértők, hogy átláthatóbbá teszi a piacot és fokozza a versenyt, ezáltal olcsóbbá teszi a hiteleket a fogyasztók számára. Jelenleg óriási különbség mutatkozik a kölcsönök árazásában az eurozónán belül: Finnországban 6, Portugáliában pedig 12%-os a kamat, holott mindkét országban az Európai Központi Bank által meghatározott kamatláb az irányadó.

PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. augusztus 15. 06:00
Augusztus harmadikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, és mivel van egy szu...
iO Charts  |  2026. augusztus 14. 21:53
Mit tartalmaz a tőzsdéről jelentem rovat? A Computer Modelling Group 2027 Q1-es jelentése előtt a ré...
Bankmonitor  |  2026. augusztus 14. 14:30
Az MNB statisztikái alapján júniusban 42 483 személyi kölcsön-szerződést kötöttek a magyarok, ez 16,...
MEDIA1  |  2026. augusztus 14. 10:10
Kiderült, kik a médiaszakmai szervezetek jelöltjei a közmédia feletti tulajdonosi jogokat gyakorló F...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 16. vasárnap
Ábrahám
33. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. augusztus 15. 19:19